Portik közvetlen számot kapott Laborchoz

Vágólapra másolva!
Laborc Sándor megadta a közvetlen számát Portik Tamásnak a második találkozásukkor, de azt kérte, inkább személyesen találkozzanak. A Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója arra volt kíváncsi, "mennyire tiszta" Portik környezete.
Vágólapra másolva!

A Pestisracok.hu hétfőn nyilvánosságra hozta Portik Tamás és Laborc Sándor második találkozójáról készült jegyzőkönyvet, amelyből az is kiderült, hogy Portik Tamás közvetlen telefonszámot kapott a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójához - írja a Magyar Nemzet. A leszámolásos bűncselekmények megrendelésével gyanúsított egykori olajvállalkozó és Laborc összesen kétszer találkoztak. Az erről készült [origo] összefoglalót itt találja.

Laborc a telefonálással kapcsolatban ennek ellenére azt mondta Portiknak, hogy inkább személyesen találkozzanak - írja a jegyzőkönyvre hivatkozva a Magyar Nemzet. "Ha nagyon gyorsan kellene intézkedni, reagálni, akkor persze virágnyelven mindent meg lehet beszélni. De én szeretek közvetlen kontaktusban.. . megbeszéljük, valahol összejövünk. Jó?" - mondta Laborc, aki arra is kíváncsi volt, hogy "mennyire tiszta" Portik környezete. "Hát ez jó kérdés, igyekszem mindent elkövetni. Kocsit nem nagyon használok, BKV-val vagy taxival járok. Nem nagyon osztok meg senkivel semmilyen információt. Amióta itthon vagyok, azt hiszem, ilyen őszintén most először beszélgetek emberekkel" - mondta Portik.

Portik volt a legkeresettebb

Portik Tamás egy időben a legkeresettebbnek számított a körözött magyarok listáján. Ő volt az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója. Az NNI tavaly júliusban vette őrizetbe, és azzal gyanúsította meg, hogy felbujtóként közreműködött Prisztás József vállalkozó 1996-os kivégzésében, valamint az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merényletben. Portikot Seres Zoltán vállalkozó 1999-ben történt meggyilkolása ügyében is felbujtóként hallgatták ki.

Portik ellen végül az idén március elején nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt. A tényállás szerint Portik 1994 és 2000 között F. Attilával és D. Gáborral együtt az Energol Rt. vezérigazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és ezzel párhuzamosan egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban. A vád szerint Portik 1996-ban három ingatlan birtoklása miatt elszámolási vitába keveredett a budapesti éjszakai élet szintén meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel, ezért annak érdekében, hogy végleg leszámoljon ellenlábasával, elhatározta, hogy megöleti.