Áramszünet van Dél-Buda sok utcájában

Vágólapra másolva!
Az ELMŰ telefonos ügyfélszolgálata szerint nagy kiterjedésű az üzemzavar, ami a XI. kerület  és Budafok-Tétény egy részét érinti.
Vágólapra másolva!

Pénteken este tíz órakor olvasónk jelezte, hogy Budafokon már negyven perce nincs áram a lakásában, de a Facebookon az [origo] XXII. kerületben tartózkodó kollégái is jelezték, hogy sötétek az utcák. A Twitteren egy felhasználó Gazdagrétről is jelezte, hogy a környéken legalább egy órán át nem volt áram.

Az [origo]-nak este háromnegyed tizenegy tájékán sikerült elérnie az ELMŰ hibabejelentő vonalát, ahol egy automata jelezte, hogy nagy kiterjedésű üzemzavar van a cég rendszerében. Az ügyfélszolgálaton elmondták, hogy az áramkimaradásról szóló beszámolók pénteken este fél tíz tájékától érkeztek a forródrótra.

Egyelőre nem tudták megállapítani a központi hiba okát, amely a vállalat adatai szerint a XI. kerületben a Tűzkő utcát, a Balatoni utat, az Albert utcát és ezek térségét, Budafok-Tétény körzetében pedig a Zsoldos fordulót, a Tóth József utcát, és a Mező utcát, illetve az ezek közelében lévő lakásokat érinti. A Facebookról érkező visszajelzések alapján az újbudai Andor utca egyik részén van, a másik részén nincs áram, és a környező utcákból is áramszünetről számoltak be.

Fél tizenkettőkor a közösségi oldalakon és a hibabejelentő vonalon is arról számoltak be, hogy már több utcában helyreállt az áramszolgáltatás, de még vannak olyan utcák mindkét kerületben, ahol nincs áram.