Százmillió volt az MSZP nyeresége

Vágólapra másolva!
749 millió forint volt az MSZP bevétele tavaly, ebből az állam több mint félmilliárd forintot állt.
Vágólapra másolva!

Közel százmillió forinttal több bevétele volt 2012-ben a szocialista pártnak, mint kiadása - írta a Népszabadság pénteki számában a birtokában lévő pénzügyi beszámoló alapján.

A lap írása szerint szocialisták bevétele tavaly 749 millió forint volt, ebből a tagdíjak 32 milliót hoztak, a központi költségvetés több mint félmilliárdot adott a párnak, magánszemélyektől pedig további 83 millió forint folyt be. A párt tavalyi kiadásai 650 millió forintra rúgtak.

Más pártokhoz hasonlóan az MSZP is kapott támogatást önkormányzatoktól. A magánszemélyektől érkező adományok listáján Botka László választmányi elnök, Molnár Zsolt budapesti elnök, Göncz Kinga, Gurmai Zita, Herczog Edit és Tabajdi Csaba EP-képviselők szerepelnek egymillió feletti befizetéssel - írja a Népszabadság. A Fidesz tavaly 85 millió forintos pluszban zárt.