Orbán változtatna az állami beruházás szabályain

2013.04.27. 13:19

Rövidítené a beruházások előkészítési határidőit, változtatna a közbeszerzési előírásokon Orbán Viktor, mert az ország "ma még olyan, mint egy akadálypálya". Készül egy rendőrség-fejlesztési program is, erről két hónapon belül tárgyal a kormány. A kormányfő a Bama.hu-nak beszélt minderről.

Azt kérte a belügyminisztertől Orbán Viktor kormányfő, hogy készítsen egy további fejlesztési programot, amely a rendőrség megerősítésére vonatkozik. "Ennek részleteit két hónapon belül megtárgyaljuk" - mondta. A miniszterelnök erről Pécsett, a Bama.hu-nak beszélt az utóbbi időszakban a várost megrázó bűncselekmények kapcsán, hozzátéve: a döntésekről tájékoztatják majd a pécsieket.

Orbán Viktor azt is mondta a mohácsi Duna-híd építését firtató kérdésekre, hogy nem tud egyetérteni a bürokraták okfejtésével, hogy "elő kell készíteni, tervezni, satöbbi". A kormányfő szerint ma túlságosan lassan mennek a dolgok, gyorsítani kell, rövidebb határidőkkel kell zajlania a beruházások előkészítésének. "Magyarország ma még olyan, mint egy akadálypálya az engedélyek beszerzése, a beruházások előkészítése, a közbeszerzések tekintetében, ezen is mindenképpen változtatnunk kell."

A miniszterelnök közölte: ebben a ciklusban a komáromi Duna-hidat építik del, a mohácsi ez után jön majd. A pécsi elkerülő utat nem tudják átadni a tervezett időpontig, a jövő évi választásokig, de 2014 végéig befejeződik a munka. Az M6-os Bóly és országhatár közötti, illetve Barcsig való meghosszabbítását előresorolják a mostani 2027-es időpontról 2018 végére, ekkorra elkészülnek az új szakaszok, ígérte Orbán Viktor, hozzátéve: a pécsi buszbeszerzést összehangolják "az újrainduló magyar buszgyártással".