Áder: Nem árultam zsákbamacskát

Vágólapra másolva!
Egy éve államfő Áder János. Évértékelő interjújában azt mondta, továbbra is jár horgászni és sátrazni, az államfői tisztség elvállalása pedig karrierje legnehezebb döntése volt. Szerinte az alkotmány piros lámpát mutatott neki, ezért nem tehette meg, hogy nem írja alá a negyedik módosítást. Az elnöki kegyelemről azt gondolja, hogy egyéni életek állnak minden kérelem mögött, és aki saját magára nagyobb büntetést szab ki, annak nem biztos, hogy börtönbe kell mennie.
Vágólapra másolva!

Magyarországon nagyon sok remek teljesítmény születik a hétköznapokban, amit észre kell venni - jelentette ki a köztársasági elnök a hivatalba lépése óta eltelt egy évet értékelve. Áder János az MTVA-nak és a TV2-nek adott közös interjújában eddigi politikai pályafutása legnehezebb döntésének nevezte az államfői tisztség elvállalását. Megjegyezte, sokak szemében hátrány volt korábbi pártpolitikai elkötelezettsége, ezzel szemben ő előnyként tekint huszonöt éves belpolitikai múltjára, azáltal ugyanis olyan tapasztalatokat szerzett, amelyeket mostani tárgyalásain is hasznosítani tud.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Áder János a parlamentben

A kezdetektől fogva "nem árultam zsákbamacskát" - fogalmazott, hozzátéve, hogy hivatalba lépésekor megígérte, kitölti az államfői tisztséggel járó alkotmányos kereteket, és azokon nem lép túl. Szerinte ez mondható el az alaptörvény negyedik módosítására is, amelyről - egy közlekedési hasonlattal élve - azt mondta, az alkotmány egyértelmű piros lámpát mutatott neki, ki kellett hirdetnie az Országgyűlés által elfogadott változtatásokat. Felidézte, sok alkotmányjogásznak kikérte a véleményét, elolvasta a hozzá eljuttatott összes észrevételt, és végül arra jutott: "a helyzet olyan egyszerű, mint ahogy nem szabad átmenni a piros lámpán".

A műsorvezetők kérdésére hozzátette, az övével ellentétes véleményt megfogalmazó Sólyom László korábbi köztársasági elnökkel nem beszélt a kérdésről. Megjegyezte továbbá azt is, hogy az alaptörvény-módosítás előtt elmondott televíziós interjújában azért fogalmazott úgy, alá kell írnia a változtatásokat függetlenül attól, az tetszik-e neki, vagy sem, hogy ezzel is rávilágítson, alkotmányjogi kérdésről és nem hitvitáról van szó.

Brüsszelben nem Magyarországgal kelnek-fekszenek

Magyarország és az Európai Unió közötti vitákról szólva azt mondta, brüsszeli tapasztalatai alapján állíthatja, az európai parlamenti képviselők helyi értékén kezelik ezt a kérdést, vagyis nem a magyar demokrácia helyzetével kelnek és fekszenek. Hangsúlyozta, az európai vitákra nem darázsfészekként, sokkal inkább lehetőségként kell tekinteni, ahol Magyarországnak el kell magyaráznia, hogyan kell értelmezni a magyar alkotmányos és gazdasági helyzetet, és abban miként tud segíteni Brüsszel. Áder János szerint hivatalában töltött egy éve alatt kritikát nem, csak kérdéseket kapott a témában tárgyalásai alatt. Sikeres példaként említette ugyanakkor az uniós költségvetés és a fejlesztési források elosztásának ügyét.

A Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárással összefüggésben az államfő azt mondta, az Európai Unió nem csak Magyarországgal szemben alkalmaz kettős mércét, ennek részleteit azonban nem fejtette ki. Elmondta, nem volt konfliktusa a kormánypártokkal, sőt még csak jelzéseket sem kapott tőlük az ellenzék által üdvözölt döntései miatt, így például a parlamentnek vagy az Alkotmánybíróságnak küldött törvényjavaslatok miatt.

Sátorban alszik, bográcsban főz

Áder János rosszízű vitának nevezte ugyanakkor az elnöki kegyelem intézményének statisztikai szemléletű megítélését, ugyanis szerinte minden egyes kérelem mögött egyéni élethelyzetek vannak. Példaként említette annak a halálos közúti balesetet okozó fiatal férfinak az esetét, aki azt követően kapott kegyelmet, hogy sikertelen öngyilkossági kísérlete során mindkét karját elvesztette. Kell-e annak az embernek börtönbe vonulnia, aki ennél nyilvánvalóan nagyobb büntetést szabott ki magára? - kérdezte az államfő, aki beszélt arról is, miért utasította el a Geréb Ágnes ellen indított büntetőeljárás felfüggesztésére vonatkozó kegyelmi eljárást.

A független bíróság lehet a kizárólagos fórum annak eldöntésére, hogy valaki elkövetett-e egy bűncselekményt, vagy sem - mondta, hozzátéve, a jogerős döntés után érdemes visszatérni arra, hogy Geréb Ágnes kaphat-e elnöki kegyelmet.

A köztársasági elnök magánéletéről megjegyezte, továbbra is szokott horgászni, nyaranta pedig baráti társaságával evezni járnak, ez idő alatt pedig sátorban alszanak, és bográcsban főznek maguknak. Az idei év legnagyobb kihívásának nevezte az október elejére tervezett budapesti ENSZ-világkonferenciát, amelynek témája elsősorban a vízbiztonság és -hasznosítás, valamint édesvizeink megóvása lesz, a rendezvényre várhatóan Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is ellátogat.

Az Országgyűlés 2012. május 2-án választotta köztársasági elnökké Áder Jánost, aki május 10-én lépett hivatalba.