Digitálisan vezetik majd az anyakönyveket

Vágólapra másolva!
A kormány tervei szerint digitálisan fogják vezetni az anyakönyveket. Ezentúl nem kell majd utazgatni, ha valamilyen kivonatot vagy hatósági bizonyítványt akarnak szerezni az állampolgárok, és a nagykövetségeken is el tudjuk intézni az anyakönyvvel kapcsolatos ügyeket.
Vágólapra másolva!

Elektronikussá válnak jövő júliustól az anyakönyvi eljárások a Magyary Zoltán egyszerűsítési program részeként - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatón. Az államtitkár szerint az új szabályokkal jelentősen egyszerűsödik az anyakönyvi eljárás, könnyebbé válik az állampolgárok ügyintézése, az anyakönyvvezetők és más szakemberek munkája.

Rétvári elmondta, hogy 1895. október 1-jén alakult ki a mai napig használt anyakönyvezési rendszer. Az eddig érvényes gyakorlatot váltja fel jövő nyártól az elektronikus anyakönyvezés, és egységes, az egész országra kiterjedő rendszert vezetnek be. Az új rendszerben adattakarékossági és célszerűségi okokból az adatok nyilvántartása nem anyakönyvi események alapján, hanem személyhez kötötten történik majd, és a korábban vezetett négyféle anyakönyvet egyféle váltja fel, amivel felszámolhatók az anyakönyvek közötti értesítési kötelezettségek.

Az anyakönyvből továbbra is lehet majd kivonatot és hatósági bizonyítványt kiállítani, de újdonság, hogy a kivonat kiállítására a külképviseleteken is lehetőség nyílik majd. Mostantól nem kell majd utazni, hónapokat vagy heteket várni a dokumentumokra, hanem bármelyik anyakönyvvezetőnél kikérhetők lesznek a törvény hatálybalépése után a születésre, halálra, házasságkötésre vonatkozó kivonatok. Ezek az eddig külön nyilvántartásban szereplő adatok mostantól egy helyen lesznek - mondta az államtitkár.

Az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás tartalmazni fogja az apai elismerő nyilatkozatokra vonatkozó adatokat, valamint bevezetésével szükségtelenné válik a házassági anyakönyv aláírása, utóbbi pótlására bevezetik a házasságkötési lapot, így megmarad az aláírás ünnepélyes szertartása. A törvénytervezet újraszabályozza az okirat-nyilvántartást, és ezzel nyomon követhető lesz az anyakönyvi kivonat útja.

A módosításokhoz szükséges közel egymilliárd forintos informatikai fejlesztéseket uniós pályázati forrásból finanszírozzák - mondta Rétvári, aki hozzátette, hogy az anyakönyvvezetők féléves képzésen vesznek majd részt. Az eddigi papíralapú anyakönyvekről szólva elmondta: ha bárkinek bármilyen változása következik be, például házasságot köt, akkor digitalizálják a születési anyakönyvét a férjnek és a feleségnek is, és ilyen formában kapják meg azt. Így évek alatt folyamatosan digitalizálják az adatokat. A javaslatot a jövő héten kezdheti tárgyalni a parlament.