Lázár János betiltaná a dohányzást

Vágólapra másolva!
Nem politikai alapon osztották ki a nemzeti dohányboltok üzemeltetési jogát - állította hétfőn Lázár János. Ha rajta múlna, teljesen betiltaná a dohányzást, de azért a kormány addig is rátesz még két százalékot a trafikok biztos profitjára.
Vágólapra másolva!

Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy politikai alapon választották volna ki a trafikpályázatok győzteseit - jelentette ki Lázár János hétfőn. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a kormányszóvivői sajtótájékoztatón a pályázati eredményekkel kapcsolatos bírálatokra azt mondta: nem tudja garantálni, hogy "minden trafik szocialistákhoz kerüljön", és nem tudja kizárni azt sem, hogy a győztesek között vannak, akik "korábban a Fideszre szavaztak".

Orbán Viktor miniszterelnök határozott álláspontja, hogy tíz helyett tizenkét százalékos árrést kellene garantálni a trafiktörvényben a dohány-kiskereskedőknek - mondta Lázár, és arra kérte a Fidesz-frakciót, hogy fontolja meg a kormányfő javaslatát. Szerinte már februárban beszélt erről egy interjúban, és ezt kérték a kiskereskedők is. Lázár a feketekereskedelem és a cigaretta árának emelkedésére sem számít.

Lázár azt mondta, állnak a vizsgálatok elé, de parlamenti vizsgálóbizottság felállításának támogatásáról csak az után döntene a kormány, ha a rendőrség végzett a Párbeszéd Magyarországért feljelentésének vizsgálatával.

Lázár szerint a kormány célja 2010 óta az, hogy kevesebb helyen lehessen cigarettázni, és nehezebben lehessen hozzájutni a dohánytermékekhez. Ez személyes elkötelezettsége is, és ha rajta múlna, teljesen megtiltaná a dohányzást - mondta. Az eddigi tiltások szerinte eredményesek voltak, ugyanakkor a nagy áruházakban a fiatalok ma is minden gond nélkül hozzájutnak a cigarettához. A kormány ezen is változtatni szeretne - mondta.