Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Beszakadt az úttest egy nagyméretű darus kocsi alatt kedden reggel Hódmezővásárhelyen, a Hódtó és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a baleset helyszínén rendőrök irányítják a forgalmat. A százados közölte, a járművet hamarosan egy másik daruval távolítják el a sérült útszakaszról.