Portik állhatott a Kósa Lajos elleni lejárató kampány mögött

Vágólapra másolva!
Az M1 Híradó birtokába került három évvel ezelőtti rendőrségi dokumentumból az derül ki, hogy a Kósa Lajos elleni lejárató kampány mögött Portik Tamás állhat. A 2010-es választások előtt egy férfi vesztegetéssel vádolta meg Debrecen polgármesterét. Később viszont a férfi azt mondta, hogy az NBH kényszerítette a szöveg felolvasására.
Vágólapra másolva!

Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója állhatott a Kósa Lajos fideszes debreceni polgármester ellen a 2010-es országgyűlési választások előtt indult lejárató akció mögött - hangzott el szerda este az M1 Híradójában.

Egy hónappal a 2010-es országgyűlési képviselő-választások előtt került fel az internetre az a videofelvétel, amelyben egy férfi vesztegetéssel vádolta meg Kósa Lajost. A felvételen szereplő férfi később azt mondta, hogy NBH-sok (Nemzetbiztonsági Hivatal) kényszerítették a szöveg felolvasására. Az ügyben nyomozás is indult, amelyet felfüggesztettek. Az ügy aktáit az idén februárban újra elővették - mondták el a hírműsorban.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradónak azt mondta: "Az ügyben kényszerítés bűntettének gyanúja miatt időközben újraindult nyomozás április 26-ától fokozott ügyészi felügyelet mellett folyik. Az eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetek elleni osztálya folytatja, jelenleg ismeretlen tettes ellen."

A Híradó birtokába került három évvel ezelőtti rendőrségi dokumentumból az derül ki, hogy a Kósa Lajos elleni lejárató kampány mögött Portik Tamás állhat. A rendőrök szerint nem kizárt, hogy a videón látható férfit kényszerítették arra, hogy a debreceni polgármesterről valótlan adatokat állítson. Az ügy érdekessége, hogy az iratot osztályvezetőként az a rendőrtiszt írta alá, aki ma a V. László vállalkozóval kapcsolatos rendőri korrupciós ügyben előzetes letartóztatásban van. A rendőrök szerint a felvétel az V. kerületi Galamb utca 4-es számú ház egyik lakásában készülhetett. A lakást korábban Portik Tamás fiának cége bérelte. A cégbíróság adatai szerint a kft. fő tevékenysége videofelvételek készítése. Mint elmondták, információik szerint a cégnek Portik Tamás, amíg szabadlábon volt, több megrendelést is adott.

A Kósa Lajost rágalmazó videó az után került fel az internetre, hogy 2008-ban Portik Tamás találkozott Laborc Sándorral, a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatójával. A találkozókon készült hangfelvétel leirata a múlt héten került nyilvánosságra. Ebből kiderült, hogy Portik Tamás felajánlotta a titkosszolgálat vezetőjének: terhelő adatokat szerez vagy kreál közéleti szereplőkről. A jegyzőkönyv szerint Portik Tamás arról is beszélt 2008-ban, hogy mindent elkövet, hogy 2010-ben az MSZP nyerjen a választásokon. A Laborc-Portik jegyzőkönyvekről itt olvashat bővebben.