Két hétig kérhetik vissza az útdíjat a hóban rekedtek

Vágólapra másolva!
Mától szűk két hetük lesz visszakérni autópálya-matricájuk árát azoknak az autósoknak, akik a március 15-i hóviharban rekedtek a fizetős utakon. Csak azok kérhetik vissza a pénzt, akik azóta nem használtak fizetős utat.
Vágólapra másolva!

Mostantól két hetük lesz a márciusi hóviharban rekedteknek arra, hogy visszaváltsák az adott időszakra (március 14. 14 órától március 17. 14 óráig) autópálya-matricájukat.

Az Állami Autópályakezelő Zrt. még kedden tette közzé honlapján, hogy a matricák átdátumozására vagy értékük visszatérítésére május 2-től május 14-ig lesz lehetőségük az érintetteknek, de csak azoknak, akik a jelzett időszakot követően nem használtak fizetős útszakaszt.

Az érintetteknek kitöltött igénylőlappal és nyilatkozattal, a matricához tartozó ellenőrző szelvénnyel vagy nyugtázó értesítéssel és az érintett gépjármű forgalmi engedélyével kell felkeresniük a cég ügyfélszolgálatainak valamelyikét.