Szobrot kapott Bujtor István

Vágólapra másolva!
Szobrot állítottak Bujtor Istvánnak a balatonfüredi Vitorlás-téren.
Vágólapra másolva!

Bujtor István élete, kultúrában, sportban betöltött szerepe sok értéket hordoz, amelyek bennünket is gazdagítanak - mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár vasárnap a Bujtor István emlékére állított szobor avatásán Balatonfüreden.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere avató beszédében elmondta: azért állítottak szobrot Bujtor Istvánnak, mert filmjeivel "hihetetlen" módon népszerűsítette a Balatont. Azért áll a szobor a Vitorlás-téren, mert Balatonfüred a magyarországi vitorlázás bölcsője és fellegvára, s Bujtor híres vitorlás volt, és mert Balatonfüred e pontjáról kiválóan látszik Tihany, amelyet szintén sokszor megjelenített a filmjeiben - indokolta a polgármester.

Megjegyezte: nem akartak olyan szobrot, amely talapzaton áll, ahonnan Bujtor "lenézne" ránk, hanem egy olyat, amely "velünk él." Ezt az elképzelést igazolta az élet, hiszen a szobor felállítása óta számtalan gyerek, felnőtt ült a szoborhoz, készített fotót róla.

Bujtor István szobrát, Farkas Ádám Munkács-díjas szobrászművész alkotását Balatonfüreden a Vitorlás-téren állították fel, a kikötőbe a színész, rendező, színházigazgató Rabonbán nevű hajója is beállt. Díszlövés üdvözölte a szobor avatását, amely egy hajórészletben, kormányosként ábrázolja Bujtor Istvánt.