Autósüldözés után fogtak el egy cigarettacsempészt

Vágólapra másolva!
Öt településen át menekült a rendőrök elől autójával egy férfi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ópályiban megállt, ls megpróbált elszaladni, de elkapták. Tízmillió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát találtak nála.
Vágólapra másolva!

Autósüldözés után fogtak el egy menekülő cigarettacsempészt a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályiban. A férfi kocsijában csaknem tízmillió forint értékű dohányáru volt - közölte helyi rendőrség.

A fehérgyarmati járőrök hétfőn a 49-es úton akartak igazoltatni egy autóst, de a sofőr figyelmen kívül hagyta a jelzésüket, és nagy sebességgel elhajtott. A rendőrök üldözőbe vették, a hajszába bekapcsolódtak a mátészalkai járőrök is. A menekülő sofőr - mint utóbb kiderült, egy 23 éves tiszabecsi férfi - öt településsel távolabb, Ópályiban megállt, és gyalog próbált tovább menekülni, de elfogták.

A kocsi utasterében és csomagtartójában közel tízmillió forint értékű, zárjegy nélküli cigarettát találtak. A járművet és a dohányárut is lefoglalták. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indított büntetőeljárást.