Vágólapra másolva!
Az eddig alpolgármester, Rogán Valéria nyerte az időközi választást a Vas megyei Szakonyfaluban. A korábban senkinek se kellő Maglócán is az eddig alpolgármester nyert. Komlón a Lungo Drom jelöltje legyőzte az MSZP-t és a Jobbikot is. Az időközi választások eredményei.
Vágólapra másolva!

Vasárnap több településen időközi választást tartottak, polgármestereket és helyi képviselőket választottak.

A Vas megyei Szakonyfaluban Rogán Valériát, a Fidesz jelöltjét választották polgármesterré a vasárnap tartott időközi polgármester-választáson. Rajta kívül nem volt más jelölt a tisztségre. Rogán Valéria az előző polgármester lemondása óta alpolgármesterként irányította a község öttagú önkormányzati testületének munkáját, a jövőben pedig társadalmi megbízatású polgármesterként látja el feladatát - mondta a körjegyző. A 286 szavazásra jogosult polgár közül 189 adta le voksát, 5 érvénytelen szavazatot találtak a szavazóurnában. A választási részvétel 66 százalékos volt.

A 390 lakosú, jórészt szlovén nemzetiségűek által lakott vasi településen azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert az előző polgármestert, Császár Tamást a helyi tankerület vezetőjévé nevezték ki, s összeférhetetlenség miatt benyújtotta lemondását. Erről a településről származik Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője is, családja máig ott él (erről bővebben a politikusról szóló portrénkban olvashat).

Polgármestert választottak az egyik legkisebb Győr-Moson-Sopron megyei településen, Maglócán is, ahol az előző polgármester azért mondott le, mert el akar költözni a faluból A négy független jelölt közül Farkas Miklósnét választották meg, az eddigi alpolgármester a 46 leadott voksból 38-at szerzett meg. A négy független jelölt közül hárman a faluban élnek, a negyedik Budapestről jelentkezett a tisztségre. Maglócán két és fél éve szintén négyen szálltak versenybe a posztért, közülük ketten azóta elköltöztek a faluból. Áder János apai nagyszülei is innen származnak, de a faluban évek óta az volt az egyetlen nagy esemény, amikor Áder - akkor még házelnökként - beugrott a látogatóban lévő édesanyjához. A falu életéről és a polgármester távozásáról szóló riportunkat itt olvashatja.

Komlón a Lungo Drom, Berettyóújfalun a független képviselő nyert

Komlón helyi képviselőt választottak egy körzetben, a szavazást Hegedüs Norbert, a Lungo Drom jelöltje nyerte a kenderföldi körzetében.Az előzetes eredmények alapján a győztes 442 voksot kapott, az érvényes szavazatok 59,64 százalékát szerezte meg. Vetélytársai közül az MSZP-s jelölt, Radics Kálmán 238 voksot (32,11 százalék), a Jobbik jelöltje, Rajki-Bíró Edina 39 szavazatot (5,26 százalék), a függetlenként indult Bekk Norbert 22 voksot (2,96 százalék) kapott. A körzet 2015 választópolgára közül 749 járult az urnák elé, ami 37,17 százalékos részvételt jelent. Nyolcan érvénytelenül voksoltak.

A választásra azért volt szükség, mert Simon János (Fidesz-KDNP) külföldön vállalt munkát, ezért a közelmúltban lemondott a tisztségről. A vasárnapi eredménnyel a 15 tagú komlói testületben a polgármesterrel együtt a Fidesz-KDNP-nek nyolc tagja van, a Honismereti és Városszépítő Egyesületet két, az MSZP-t, a Jobbikot, a Komlói Polgári Kört és a Lungo Dromot egy-egy ember képviseli, a testület egy tagja független.

A berettyóújfalui időközi önkormányzati képviselő-választáson Kovács Tiborné független jelölt nyert egy másik független, illetve egy jobbikos jelölt előtt. A 1647 szavazásra jogosult közül 323-an (19,60 százalék) voksoltak, 321 volt az érvényes szavazatok száma. Kovács Tiborné (független) 142 szavazatot, Szántai László (független) 130 szavazatot, Leléné Varga Ildikó (Jobbik) 49 szavazatot kapott. A Hajdú-Bihar megyei településen azért kellett kiírni az időközi választást, mert a korábbi képviselő, Pálfi Anikó (Fidesz) - a Berettyóújfalui Járási Hivatal vezetőjévé történt kinevezése miatt - lemondott mandátumáról.

Pitvaroson nem tülekedtek a helyekért

A Csongrád megyei Pitvaroson ismét Radó Tibort választották polgármesternek, egyedül ő indult a posztért. A választásra jogosult több mint 1200 polgár közül 217 járult az urnákhoz, azaz 17,5 százalékos volt a részvétel. Vasárnap hat képviselőtestületi tagot is választottak, akik szintén függetlenek. A hat helyre hét jelölt pályázott. Közülük egy megválasztott képviselő a februárban feloszlatott testületben is tag volt.

Február elején azért oszlatta fel magát a képviselő-testület, mert négy tagja bejelentette, nem tud együtt dolgozni a polgármesterrel. A településen egy éven belül a második időközi választást tartották, az előző - a polgármester lemondása miatt - 2012. május 13-án volt. Radó Tibort akkor - 2010 után - másodszor választották meg a település vezetőjévé, szintén egyetlen jelöltként, így most harmadszor indult a posztért.

A családban marad

A korábbi településvezető férje, Kasza Zoltán független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást a baranyai Rádfalván. A győztes 77, míg szintén független vetélytársai közül Kovács Dániel József 22, Tóth Antal Istvánné 12 érvényes szavazatot kapott. A 262 lakosú község 171 választópolgárából 121 járult az urna elé, tízen érvénytelenül voksoltak. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Kasza Zoltánné januárban lemondott, miután állást kapott a járási hivatalban, s az összeférhetetlen a polgármesterséggel.

A Veszprém megyei Noszlopon Felső Sándor független jelöltet választották új polgármesterré. A 847 választásra jogosult polgár közül 295-en mentek el szavazni, Felső Sándor 202, míg ellenfele, a szintén független Nagy Kolos 91 szavazatot kapott, két voks érvénytelen volt. Noszlopon az előző polgármester, Dózsa Géza január végi lemondása miatt kellett időközi önkormányzati választást tartani.