Nem hagyják veszni az ausztrál nagykövetséget a magyarok

Vágólapra másolva!
Az Ausztráliában élő magyarok minden követ megmozgatnának, hogy ne váljon a megszorítások áldozatává a budapesti ausztrál követség. A képviselet megszűnése nem fog nehézségeket okozni az Ausztráliába utazó turistáknak, a kintről hazalátogató magyaroknak azonban hiányozhat. Bár az ausztrál kormány nem mondta meg, mért épp Budapestről vonul ki, a Külügyminisztérium szerint azonban a kétoldalú kapcsolatok továbbra is hibátlanok.
Vágólapra másolva!

Aláírásgyűjtéssel és tiltakozó levelekkel harcolnának a budapesti ausztrál nagykövetség bezárása ellen az Ausztráliában élő magyarok. Ilosvay-Egyed Katalin, a New-South-Walesi Magyar Szövetség elnöke kedden az [origo]-nak azt mondta, hogy aktív kampányt akarnak indítani a döntés ellen, ezért mozgósítani fogják a kinti magyar közösséget. "Természetesen fel fogunk lépni a saját eszközeinkkel" - mondta a magyar szervezet vezetője, hozzátéve, hogy a kinti magyarok ausztrál parlamenti képviselőket fognak megkeresni a budapesti követség megmentése érdekében.

Az ausztrál külügyminiszter, Bob Carr hétfőn jelentette be, hogy az ország megszorító költségvetésének részeként a külügyi kiadásokból is le kell faragniuk, ezért kénytelenek lesznek bezárni egy külképviseletet. A választás a budapesti ausztrál nagykövetségre esett. Azt az ország kormánya nem közölte, hogy majd száz külképviselete közül miért éppen magyarországi jelenlétét tartja nélkülözhetőnek.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Az ausztrál nagykövetség a budai irodaház negyedik emeletén van

Nem a kapcsolatok állapotáról szól

A követség megszüntetésének okairól szerettük volna megkérdezni John Griffint, ausztrália budapesti nagykövetét, ő azonban munkatársain keresztül azt üzente, hogy nem nyilatkozik. A magyar Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője, Kaleta Gábor ugyanakkor azt mondta, hogy a követség bezárása nem tükrözi Magyarország és Ausztrália kapcsolatainak állapotát, a bezárás oka egyértelműen a pénzhiányban és az ausztrál megszorításokban keresendő. Ehhez járul hozzá az, hogy Ausztrália érdeklődése egész Közép-Európa iránt csökkenőben van. A térségben eddig is viszonylag gyenge volt az ausztrál jelenlét, csak 5 nagykövetségük és 8 egyéb képviseletük volt, erőforrásaikat pedig egyre inkább az ázsiai és csendes-óceáni térségre összpontosítják.

Magyarország mellett Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában, és Lengyelországban van ausztrál nagykövetség, Csehországba, Szlovéniában, Romániában, Bulgáriában és Boszniában konzulátus működik, Szlovákiában és Ukrajnában pedig még az sem. A bécsi, varsói és belgrádi követségek megszüntetése ellen szólhatott, hogy az itt szolgáló nagykövetek sok másik országot is lefedtek. Bécsben állandó ENSZ-képviselete van Ausztráliának, ráadásul a bécsi nagykövet Boszniába, Szlovákiába, Szlovéniába, Ukrajnába és Koszovóba is akkreditálva van. A varsói nagykövethez tartozik Csehország és Litvánia, míg belgrádi nagykövetük felel Macedóniáért és Montenegróért. A budapesti ausztrál nagykövet azonban szintén akkreditálva volt Romániába is, így nem egyértelmű, hogy a budapesti követséget miért tartották kevésbé fontosnak a mindössze egy országgal foglalkozó zágrábinál.

Kaleta Gábor az [origo]-nak azt mondta, hogy az ausztrálok megígérték, mindent meg fognak tenni a Magyarországgal való kapcsolatok további fejlesztése érdekében, hiszen a két ország közötti viszonyt "hibátlannak tartják". A főosztályvezető az MTI-nek hozzátette: "Magyarországnak is meggyőződése, hogy a kapcsolatokat, "még ha ez egy kis kihívást jelent is" - a korábbiakhoz hasonlóan jó szinten tartják majd.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Ausztrál zászló a budapesti nagykövetségen

A turistáknak nem fáj, a kinti magyaroknak kicsit

A budapesti nagykövetség bezárása a Külügyminisztérium szerint az Ausztráliába látogató magyar turisták számára nem jár majd érzékelhető változással, hiszen a vízumigénylés már eddig is egy központi elektronikus rendszeren történt. A Magyarországra látogató ausztráloknak, köztük a hazalátogató ausztráliai magyaroknak ugyanakkor hiányozhat a budapesti követség. "Én például tavaly látogattam Magyarországra, és ott derült ki, hogy lejárt az ausztrál útlevelem" - mesélte az [origo]-nak Ilosvay-Egyed Katalin. "A budapesti nagykövetségen csináltattam meg, ha nem lett volna, mehettem volna Bécsbe" - mondta, hozzátéve, hogy a budapesti munkatársak "csodálatosak voltak", két nap alatt elkészítették a dokumentumot.

Az ausztráliai magyar szervezet elnöke persze megérti, hogy egy nagykövetséget fenntartani pénzbe kerül, ezért nem gondolja, hogy a bezárással Ausztrália azt üzeni, a magyarok nem számítanak. "Egy kicsit mégis mellbe vágott a hír" - mondta az [origo]-nak. Reméli, hogy a bezárás csak átmeneti lesz, vagy érvénybe se lép. "Itt Ausztráliában szeptemberben választások lesznek, addig még sok minden történhet. Ha sikerül elérni, hogy szeptemberig ne zárják be a követséget, akkor majd jön egy új kormány, és más szelek fújnak majd" - mondta.

A budapesti követség újranyitásában reménykedik a magyar Külügyminisztérium is, amely közölte: remélhetőleg a bezárás átmeneti intézkedés lesz. Erre a reményre okot ad, hogy a SkyNews beszámolója szerint az ausztrál ellenzék már most jelezte: kormányra kerülésük esetén felülvizsgálnák az ország összes tengeren túli képviseletének helyzetét. "A kormány [a budapesti követség bezárásával] csak pénzt próbál spórolni minden lehetséges módon, mert elvesztette az irányítást a költségvetés fölött" - nyilatkozta Julie Bishop ellenzéki szóvivő.

Az ugyanakkor biztos, hogy az ausztrál kivonulás nem tántorítja el az ország felé nyitó magyar kezdeményezéseket. Magyarország a közeljövőben éppen Melbourne-ben nyit főkonzulátust, és Sydneyben is konzuli irodát működtet majd - mondta hétfőn Kaleta Gábor. Az Ausztráliában élő magyarok száma ugyanis mintegy 70 ezerre tehető, és a kormány egyik nemzetpolitikai célja, hogy segítsen ezeknek az embereknek megőrizni a magyar identitásukat.