Felvitte az Isten a Karcsi dolgát

Felcsút, földpályázat, trafikpályázat, Junek Károly, Junek Nikolett, abc
Vágólapra másolva!
A családja Orbán Viktorral is jóban van, de a helyiekkel nem nagyon keresi a kapcsolatot. Korrektnek ismerik, de  könnyen kihozza a sodrából az, ha valaki nem ért vele egyet. Megnyerte Felcsút egyetlen dohányboltját, de a helyiek ezen nem is csodálkoznak, inkább az bőszíti őket, hogy szerintük tavaly a földpályázatokon is tarolt a családja. Junek Károly lesz az egyetlen trafikos Orbánlandben.
Vágólapra másolva!

Nem gyűlölködnek, nem háborodtak fel, és meg sem lepődtek a felcsútiak azon, hogy a földpályázatokon nyertes család vitte el a település egyetlen trafikjának üzemeltetési jogát is.

Pedig a nyertes családja állítólag jó viszonyban van a miniszterelnökkel. Hangos szitkozódás helyett azonban közönnyel találkoztunk Felcsúton. Pár mondat után már világossá vált, hogy igazából nem is a dohányárusítás bántja őket, sokkal inkább, hogy szerintük az egyszerű embereknek semmi esélyük, hogy a településen vállalkozzanak vagy beruházásokat kezdjenek.

Felsőbb körökkel barátkoznak

"Jó ember a Junek Karcsi, nincs vele semmi gond, csak ne mondjanak neki olyat, amivel nem ért egyet, mert akkor pillanatok alatt helyre tesz" - mesélte róla egy középkorú férfi. A férfi felesége, a nála a helyiek szerint 17 évvel fiatalabb Flier Nikolett tavaly nyert a földpályázatokon, apósa, Flier János az első Orbán-kormány idején a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságot vezette, és ő műveli Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak a felcsúti és bicskei földjeit is - írta róla tavaly májusban az Átlátszó.hu (a Flier-család trafikpályázatos sikeréről pedig a Nol.hu-n olvashat még többet). A lap akkor megkereste Fliert, hogy valóban ő műveli-e az említett földeket, de azt mondta, hogy nem válaszol, mert a riporternek semmi köze hozzá. A helyiek ilyen részletesen nem tudták megmondani, hogy mit is csinál pontosan az após, de több helyi szerint is "jóban van nagyon az Orbánnal". Junek Károly anyósa a Fidesz helyi elnöke, a 2010-es önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjeként is indult.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

"'Felvitte az Isten a dolgát: nagy ház, Audi, terepjáró, jacht az Adrián. Csak azt nem tudom, a földjét mivel fogja művelni, mert traktorja, az nincs" - mondta az egyik falubeli. A férfi és családja egy nagy családi házban lakik, az udvarban egy lakókocsi és egy Audi parkolt ottjártunkkor. Az utcában egy babakocsit tologató fiatal nőtől is megkérdeztük, mit tud a családról. Zavartan azt felelte, hogy semmi különöset, mert "nem keverednek a mi fajtánkkal". "Amennyire tudom, maguknak valók, de szerintem nincsenek kifejezetten rosszban senkivel" - mondta a nő, aki nem hallotta, hogy ez a család nyerte trafikot, mert azt hitte, "ezt is a polgármester viszi majd el".

Jótékonykodik és focizik

Junek pár éve költözött a településre, a helyiek úgy tudják, hogy a szülei motoralkatrészek forgalmazásából élnek, a családi vállalkozásba ő is besegít. Ezenkívül üzemeltet a településen egy diszkontot, mellette nyílik majd a trafik is, valamint korábban egy diszkója is volt, az azonban már bezárt. Az üzletében kedden délelőtt csak két eladót találtunk, a tulajdonost nem. Telefonon üzentünk neki, hogy Felcsúton vagyunk, és a trafikpályázatáról szeretnénk feltenni néhány kérdést, de alkalmazottján keresztül azt üzente vissza, hogy üzleti tárgyalása van, és nem tudja, mikor ér vissza.

Egy fiatal férfi a kerítésnek támaszkodva mesélt arról, hogy a trafiknyertes Junek kiveszi a részét a falu közösségi életéből. "Volt egy falunap vagy búcsú, és senki nem akarta elvállalni, hogy megcsinálja a rendezvényen a büfét, a Karcsi bevállalta. Ha jól tudom, a helyi néptáncot is támogatta" - mondta a szomszéd, aki nemcsak azért ismeri a Junekot, mert egy utcában laknak, hanem mert mind a ketten Felcsúton fociznak.

Előbb elvetették a magokat

"Mi itt már meg sem próbálkozunk azzal, hogy pályázzunk bármire is, mert úgyis a polgármester cége nyer el minden megbízást" - fakadt ki egy férfi. A polgármesternek, Mészáros Lőrincnek az Opten adatai szerint több cége is be van jegyezve Felcsútra, többek között egy Búzakalász 66 nevű kft., amelyet 2011. februárban alapítottak, és az NFA honlapján elérhető adatok szerint a felcsúti cég közvetlenül 410 hektár állami föld haszonbérletét nyerte el. A polgármester cégügyeivel egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk.

A helyiek szerint Felcsúton az égvilágon senki nem lepődik már meg azon, hogy pont a Junek család nyerte a trafikjogot. "Karcsi már azelőtt tudta, hogy mit kell beleírni a pályázatba, hogy kihirdették volna" - szólt közbe viccelődve egy férfi, aki szerint "az lett volna a fura, ha nem ő nyeri".

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Ami a trafiknál is jobban kiverte a biztosítékot a helyieknél, az a tavaly szétosztott földek kérdése. "Nem úgy volt, hogy az kaphat földet bérlésre, aki megműveli? Mert, ha igen, akkor nem értem, hogyan lehet, hogy a Karcsi felesége, aki egész nap a Vidékfejlesztési Minisztériumban dolgozik, hogyan tud közben vetni meg aratni" - értetlenkedett egy helyi férfi. Ez a földpályázat sem arról szólt, hogy ők maguk művelik majd a földet - mondta, majd ironikusan megjegyezte, hogy a család már azelőtt elvetette a magokat, hogy kihirdették a nyerteseket. Ezzel arra utalt, hogy a pályázat benyújtásakor, sem a földnél, sem a trafiknál igazi versenyhelyzettel nem kellett szembenézniük, szinte biztosra vehető volt, hogy nyernek majd. A helyiek szerint több hektár földet a két kislányuk nevére írattak. "Háromévesek, de már földbirtokosok" - viccelődött egyikük.

Orbánland

A településen több élelmiszerboltban és itallerakatban is árulnak dohányárut, de egyik helyen sem találtuk a tulajdonost, az eladók pedig nem tudták biztosan, hogy főnökük indult-e a trafikpályázaton. Az út szélén található egyik nagyobb üzlet eladója viszont azt mondta, ha valaki nem indult, annak egy oka volt: a pályázat kiírásakor még teljesen mások voltak a feltételek. "Ha tudta volna a tulajdonosnő, hogy tízszázalékos haszon lesz rajta, meg hogy végül mindent lehet majd árusítani, lehet, hogy ő is megpróbálta volna" - mondta.

A helyeik a szerintük számukra elérhetetlen pályázatok mellett arra is panaszkodtak, hogy ha idegenekkel beszélnek, nem szívesen mondják meg, hogy felcsútiak, mert szégyellik. "Orbánland - így hívnak minket. Azt hiszik, hogy itt még a kerítés is kolbászból van, pedig a többségnek semmi haszna nincs belőle, hogy itt van háza a miniszterelnöknek. Pár családnak, a jó barátoknak biztos jó, de az egyszerű embereknek semmi pluszt nem ad" - mondta egy nő.

A település szélén áll a futballakadémia, előtte terepjárók és dzsipek sorakoznak. Azt pedig már jó messziről látni lehetett, hogy hol épül a híres felcsúti stadion: ott, ahol az egyszerű falusi tájképbe otrombán tolakodtak be a több tíz méter magas sárga daruk.