Orbán: Az aratás éve az idei

Vágólapra másolva!
Az első aratás évének nevezte az idei esztendőt Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Zircen. Szerinte jön még több is.
Vágólapra másolva!

"Ez az év az első aratás éve, és biztos vagyok benne, hogy jön majd még több is" - mondta a kormányfő a felújított ciszterci apátság átadási ünnepségén. Emlékeztetett rá, hogy a magyar gazdaságban az idei első negyedév végén "megjelentek azok a biztatók jelek, amelyeket a magyar nyelv gazdasági növekedésnek nevez".

Az előző negyedévhez képest valóban nőtt 0,7 százalékkal a magyar gazdaság teljesítménye 2013 első három hónapjában. Éves összehasonlításban azonban továbbra is zsugorodott a GDP.

Orbán Viktor Zircen azt is mondta, jó remény van arra, hogy az elmúlt három év munkája eredményeként lépésről lépésre előbbre jut az ország. Elismerte, hogy nem oldódott meg minden gond, de kijelentette, ma már 160 ezerrel többen dolgoznak, mint a 2010-es választásokkor, közülük 54 ezer romák. (A növekedés mögött a közmunkaprogramok felfuttatása áll.)

A kormányfő felidézte, hogy az inflációnál nagyobb mértékben emelkedik a nyugdíj és a minimálbér, és úgy vélte, ha kormánya nem építette volna át az országot, az összeomlott volna.