Molesztálás az aszódi nevelőintézetben

Vágólapra másolva!
Az intézményben jogerős büntetésüket töltő fiatalok fizikai bántalmazással és fenyegetéssel kényszerítették a társaikat, hogy szexuálisan kielégítsék őket.
Vágólapra másolva!

Szemérem elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség egy 16 és egy 17 éves fiú ellen, aki a gyanú szerint az aszódi nevelőintézetben molesztálta társait. A két fiatalt előzetes letartóztatásba helyezték.

Az aszódi intézet igazgatója tett bejelentést, miután megtudta, hogy az intézményben jogerős büntetését töltő két fiatal április 13-án két társát fizikai bántalmazással és fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy szexuálisan kielégítse őket. A sértettek beszámolója szerint ezen kívül rendszeres bántalmazást is elszenvedtek, egyikük "csicskáztatásról" is említést tett.

A két fiatalkorút a kihallgatásuk után őrizetbe vették, a Budakörnyéki Járásbíróság pedig még szerdán elrendelte előzetes letartóztatásukat.