A szocialisták mindent visszakérnek

Vágólapra másolva!
Háromnapos üléssel, és 45 napirendi ponttal folytatja a munkáját a parlament, amelyen Orbán Viktort a bankokról, a gyarmati sorról és a Tiszáról is kikérdezhetik a képviselők. A héten megszavazzák az új egyházügyi törvényt, az elektronikus útdíjat, és döntenek arról, hogy súlyosabban lehessen büntetni a háztartáson belüli erőszakot. Az MSZP-s Nyakó István hétfőn mindent visszakövetel, két képviselő pedig verseket költ át. A hét parlamenti legjei.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb kikérdezés

A jobbikos Volner János már háromszor nem tudta megkérdezni a miniszterelnöktől azt, hogy "hogyan kívánja a bankokat a kisvállalkozások hitelezésére ösztönözni". Orbán Viktornak ezért a parlamenti szabályok szerint az azonnali kérdések órájában válaszolnia kell erre. Ha már ott van, egy másik jobbikos, Balczó Zoltán is letámadhatja, és kiderül, Orbán is gyarmatnak tartja-e az országot ("Miniszterelnök Úr szerint rendelkezik a Kormány gazdasági-költségvetési kérdésekben a szükséges szuverenitással vagy a gyarmati helyzetünket tudomásul véve hozzá meg végső döntéseit?"). Kifejezetten várjuk még a szocialista Szekeres Imre kérdését, aki persze nem az őszödi beszéd ügyében fog felszólalni, de hasonlóan rejtélyes címet adott az azonnali kérdésének: "Tiszán innen Tisztán túl".

A legnagyobb átnevezők

Habár korábban a kormány nem akarta szigorúbban büntetni a családon belüli erőszakot, az emlékezetes Varga István-szónoklat után bizottságot hozott létre, és májusban benyújtotta a javaslatát a Büntető törvénykönyv módosításáról. Eszerint az eddiginél súlyosabb büntetést kaphat majd az, aki a bűncselekményt a hozzátartozója ellen követi el. Két fideszes képviselőasszony annyira felbátorodott, hogy módosítójukban átneveznék a bűncselekmény nevét "háztartáson belüli erőszakra". Czunyiné Bertalan Judit és Talabér Márta ráadásul büntethetővé tenné azt is, ha valaki nem ad pénzt a családtagjának, vagyis például a kocsmában elissza.

A legkedveltebb témák

Ezen a héten is természetesen az ellenzék előveszi a kedvenc témáit. A szocialisták ismét jönnek a trafikügyekkel, az MSZP-s Tóth Csaba azonban ezt össze akarja kötni a pénztárgépek kötelező cseréjével ("Trafikbotrány után jön a pénztárgépbotrány?"). A Jobbik ismét cigányozik egyet, Staudt Gábor ezt kérdezi az emberi erőforrások miniszterétől: "Mi az oka a katasztrofálisan megbukott rendőrségi cigányintegrációnak?".

A legnagyobb költők

Igazán lírai hangulatba kerülhet a parlament hétfőn, két képviselő is versátköltéssel tudja leginkább kifejezni magát. A fideszes Tarnai Richárd a Nemzeti dalt költötte át interpellációjának címében ("A magyar bor megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez?"), míg a szocialista Szanyi Tibor Karinthy Frigyeshez nyúlt ("... Elmondom hát mindenkinek"). Elképzelhető, hogy Szanyi azért hívja segítségül a klasszikusokat, mert legutóbbi, trafikügyről szóló interpellációját nem engedte elmondani Kövér László.

A legnagyobb követelés

Általában nem időzünk sokáig önmagában egy Nyakó István-interpelláció felett, annyi ilyen elhangzott már. A mostani kérdés, pontosabban követelés azonban megérdemli, hogy bekerüljön a heti legjeink közé. Nem tudjuk, mire gondol Nyakó pontosan, de ez az interpellációjának a címe: "Vissza mindent!".

A legnagyobb alákérdezés

Az eheti nyertesek: Nagy Csaba és Csizi Péter. A két fideszes képviselő összedugta a fejét, és közösen teszi fel ezt a kérdést: "Milyen intézkedéseket tesz a Kormány az M60 gyorsforgalmi út továbbépítése érdekében?".

Ami lesz még - egyházak és önkormányzati segély

Szinte rekordszámú, 45 pont szerepel a parlamenti eheti napirendjén. A nagy sietség oka persze az, hogy közeledik a nyári szünet, és a kormánytagok, illetve képviselők szeretnék még a nyári szabadság előtt lezárni az ügyeket. Hétfőn lezárják például az egyházak jogállásával kapcsolatos vitát. Az egyházi törvény egyes részeit az Alkotmánybíróság megsemmisítette, most a képviselők megpróbálták kiküszöbölni ezeket a hibákat, bár abból nem engedtek, hogy a parlament dönt arról, hogy egy közösség egyházzá válhat-e.

Hétfőn fogadják el az önkormányzati segélyről szóló törvényt is. Eszerint összevonják a jelenlegi átmeneti segélyt, a temetési segélyt, illetve a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, ezeket nevezik önkormányzati segélynek a jövőben, és a segély akár természetben, például Erzsébet-utalványban is ki lehetne fizetni. Szintén megszavazzák a képviselők az elektronikus útdíjat, ami azt jelenti, hogy júliustól a teherautóknak a megtett úttal arányos díjat kell majd fizetniük a magyar utakon. Csak még mindig nem tudjuk, mennyit, a miniszter azt a következő hetekben rendeletben közli.