A szegregáció ellen tüntettek Budapesten

Vágólapra másolva!
A demonstrálók szerint a kormány legalizálja, az EMMI szerint viszont fellép a szegregáció ellen.
Vágólapra másolva!

"Az alkotmány nem játék!" csoport által szervezett tüntetés résztvevői félig töltötték meg a minisztérium épülete előtti útszakaszt. Dinók Henriett, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kurátora beszédében úgy fogalmazott, hogy a kormányzat legalizálni akarja a szegregációt. Álláspontja szerint az elkülönítést tiltó bírósági ítéletek ellenére továbbra is elkülönítve oktatják a roma diákokat.

Kormányzati kutatásokra hivatkozva Dinók Henriett azt mondta, hogy Magyarországon körülbelül 200 homogén cigány iskola működik, további 700 intézményben pedig külön osztályokban tanítják a roma diákokat. A felszólaló követelte, hogy Balog Zoltán oktatásért is felelős miniszter intézkedjen a roma gyerekeket elkülönítő intézmények bezárása ügyében. A demonstrálók többször is az emberierőforrás-miniszter lemondását követelték. "Nem hagyjuk!", "Elég volt!" - fejezték ki nemtetszésüket a demonstrálók, a táblákon egyebek mellett a "Közös ország, közös iskola" felirat volt olvasható.

A megmozduláshoz mások mellett az Amnesty International Magyarország, a Cigány Hallgatók Hálózata, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Hallgatói Hálózat, a Középiskolai Hálózat, a Magyartanárok Egyesülete és a Társaság a Szabadságjogokért is csatlakozott.

A civil megmozdulás résztvevői a demonstráció után a tervek szerint átvonulnak a VIII. kerületi Wesley János Főiskolára, ahol fórumot tartanak.

Az Emmi köznevelésért felelős államtitkársága az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, a kormány sokat tett az integrált oktatásért, és fellép a szegregáció ellen. Ezen szándék kereteit és eszközeit a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia, az oktatás világában a nemzeti köznevelésről szóló törvény jelöli ki - tették hozzá.

Kifejtették: a nehéz körülmények között élő gyermekek integrált nevelését-oktatását hatékonyan segíti a minőségi kisgyermekkori nevelés kiterjesztése, megerősítése. Ezért a kormány 2014 szeptemberétől 3 éves kortól kötelezővé teszi az óvodába járást.