Reding megint beszólt Orbánnak

2013.06.01. 12:52

Havonta változtat rajta, játékszernek tekinti az Orbán-kormány az alkotmányt - mondta Viviane Reding uniós biztos egy osztrák lapnak. Reding szerint Magyarországon az alaptörvény módszeres megsértése történik.

Az alkotmány "módszeres" megsértését rótta fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Bizottság alapjogokért, valamint igazságügyi és állampolgársági kérdésekért felelős biztosa. Viviane Redinggel a Der Standard osztrák lap szombati száma közölt interjút.

"A jogállamisággal nem szabad viccelni. Az alkotmány nem játékszer, amit pár hónaponként  meg lehet változtatni" - mondta a biztos. Viviane Reding emlékeztetett arra, hogy  a Lisszaboni Szerződéssel  megerősödött az Európai Bizottság határokon átnyúló igazságügyi illetékessége, és a többi között ezzel indokolta, hogy a reagálások jóval keményebbek, mint korábban.

Utalt arra, hogy az Európai Bizottság nem csak Magyarország ellen lépett fel. Emlékeztetett rá, hogy tavaly nyáron Romániában a legfelsőbb bíróságot csaknem minden jogkörétől megfosztották. "Akkor közbeléptünk, és meg tudtuk akadályozni, hogy a legrosszabb következzen be" - jelentette ki.

A konzervatív párti Viviane Reding úgy vélte, hogy Magyarországon az alkotmány "módszeres" megsértése történik. Az alaptörvényt kétharmados többséggel három-hat hónaponként újból és újból megváltoztatják. Törvényeket foglalnak bele az alkotmányba, így azokat az alkotmánybíróság többet nem minősítheti alkotmányellenesnek - tette hozzá.

A bizottság a szerződések őre, és ilyen helyzetekben is hideg fejjel kell eljárnia.  Az Európai Bizottság a törvények és a tények alapján cselekszik - fogalmazott a biztos, hangoztatva: alaposan elemzik, hogy  egy országban működik-e az igazságszolgáltatás és független-e. Ez érvényes a gazdasággal összefüggésben is. "Arra a következtetésre jutottunk ugyanis, hogy a nem működő igazságszolgáltatás elfojtja a beruházásokat. Ha nincs bizalom, kevesebb a beruházó is" - mondta a biztos.

Emlékeztetett rá, hogy 2012-ben a bizottság rekordidő alatt indított szerződésszegési eljárásokat Magyarország ellen. Utalt a bírók kényszernyugdíjaztatására, jelezve, hogy a magyar kormányzatnak el kell rendelnie visszavételüket.Felidézte azt is, hogy ebben az évben a bizottság három figyelmeztető levelet küldött Magyarországnak, és az alkotmánymódosítások korrigálását sürgette. "Most várjuk, hogy mi történik."