Vágólapra másolva!
A harmadrendű vádlott egy perc alatt ledarálta védőbeszédét, a másodrendű órákon keresztül beszélt a romagyilkosságok tárgyalásának keddi napján. A bíró meglepő módon újranyitotta a bizonyítást, ismertetett pár bizonyítékot, majd befejezettnek nyilvánította az eljárást. A vádlottak izgultak egy kicsit, de ítélet csak hónapok múlva lehet.
Vágólapra másolva!

Újranyitotta a bíró a korábban már lezárt bizonyítási eljárást a romagyilkosságok keddi tárgyalásán. Erre azután került sor, miután Kiss Árpád elsőrendű vádlott múlt heti védőbeszéde után ma a testvére, Kiss István és a harmadrendű vádlott, Pető Zsolt is beszélt. A két Kiss testvér védőbeszédét a bíró vallomásként értelmezte, mindkettőjüket figyelmeztette is rá, hogy a meglátásaikat, pontosításaikat a bíróság már nem veheti figyelembe, mert a bizonyítási eljárás lezárult.

A védőbeszédek után azonban a bíró újranyitotta az eljárást és rögtön megkérdezte a két vádlottól, akarják-e, hogy védőbeszédeiket vallomásként értelmezzék, a két Kiss testvér pedig igennel felelt. A bíró ezután még felhívta a figyelmet pár rendőri jegyzőkönyvre, különösképpen arra, hogy azoknak a törvényességét korábban az érintettek is elismerték. Erre szerint azért volt szükség, mert a perbeszédek külön kitértek ezekre a bizonyítékokra, és korrektnek érezte ismertetni őket (a védőbeszédek több jegyzőkönyvet is kifogásoltak).

Ezután a bíró lezártnak nyilvánította az eljárást, ezt az ügyész és a védők is elfogadták. „Hallom izgultak, hogy ítélet lesz” – mondta a bíró a szünet után a vádlottakhoz fordulva, és hozzátette, hogy arra nem most fog sor kerülni. A következő tárgyalási napot július 24-ére tűzte ki, de ítélethozatal akkor sem várható. Hátra van még a vádlottak utolsó szó jogán elmondható beszéde.

Egészségügyileg nem megy a fegyveres menet

Kiss Árpád a múlt héten saját életrajzi adatainak pontosításával kezdte a védőbeszédét, testvére kedd délelőtt kevésbé törődött ezzel, inkább rögtön belevágott a közepébe, és Csontos István negyedrendű vádlott, egyben a vád legfontosabb tanújának szavát vonta kétségbe. Kiss egy hatalmas, telegépelt szövegű mappával érkezett, amelyet pörgősen, de nyugodton hangon olvasott fel, bár amikor egyszer papírzsebkendőjért nyúlt, megremegett a keze.

Kiss szerint Csontos a vallomásában csak saját szerepét próbálta kisebbíteni, miközben róla valótlanságokat állított. Olyan ellentmondások felemlegetésével támadta Csontos szavahihetőségét, minthogy Csontos azt mondta, nem ért a sörétes puskához, miközben Kiss szerint katona korában kiképezték a használatára, de szerinte Csontos akkor is valótlanságokat mondott, amikor azt állította, Kiss egy „csúnya” fórumbejegyzés kapcsán kezdte meg a beszervezését, holott Kiss szerint ilyen nem történt.

A beszéde további részében a vádlott a vádpontokat sorolta fel, helyszínről helyszínre, és mindegyiknél megjegyezte, hogy soha nem járt még a támadás helyszínéül szolgáló településeken. Azokról azonban nem beszélt, amelyek esetében korábban elismerte, ott volt. Kiss rendszeresen visszatérő mondata volt, hogy „semmiféle bizonyíték nincs arra vonatkozóan…”, hogy például fényképeket készített volna a tiszalöki támadás helyszínén. Azt is megjegyezte egyszer, hogy egészségügyileg nem is alkalmas arra, hogy azt tegye, amit a vádirat leír, azaz ”éjszaka, árkon-bokron keresztül, hátizsákkal és fegyverrel” végigjárja a falvakhoz vezető utat.

A harmadrendű vádlott, Pető Zsolt egy perc alatt elmondta védőbeszédét, amelyet egyetlen A4-es papírról olvasott fel, és amelyben azt kérte a bíróságtól, hogy ne a hipotéziseket, hanem a bizonyítékokat vegye alapul.

A romagyilkosságok perében a korábbi tárgyalásokról itt tájékozódhat részletesen.