Kezdődnek az emelt szintű szóbeli vizsgák

Vágólapra másolva!
Csütörtökön kezdődnek és jövő csütörtökig tartanak az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák. A tanulók 38 813 vizsgán, 147 vizsgahelyszínen, 2553 tantárgyi bizottság előtt adnak számot tudásukról.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkárságának tájékoztatása szerint az érettségizők emelt szinten 73-féle vizsgatárgyat választottak, ezek mindegyikéből van szóbeli vizsga is. A szóbeli tételeket az Oktatási Hivatal készítteti, és a kormányhivatalok közreműködésével juttatja el a háromtagú tantárgyi bizottságokhoz.

A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja külön-külön értékeli a vizsgatárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján, egyéni értékelő lapon, majd az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a vizsgázó teljesítményének minősítésére.