Kétezer embert telepítenek ki Győrújfaluból

2013.06.07. 19:57

Körülbelül kétezer embert telepítenek ki elővigyázatosságból Győrújfaluból. Nincs pánikhangulat. A kitelepítetteket Győrújbarátra viszik. A kitelepítésről szóló döntés körül nem volt egyetértés. A településre már nem lehet bejutni, a hatóságok biztosítják a rendet.

A győrújfalui gátnál korábban történt repedések miatt, de csak biztonsági megfontolásból úgy döntöttek, hogy pénteken kora este kiürítik a települést - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. A kitelepítés több mint kétezer embert érint. Számukra már készen állnak a fogadóhelyek. Fegyelmezetten és szervezetten zajlik a munka, még a sötétség előtt elkezdték a kitelepítést.

Győrújbarátiak várják a Győrújfaluról kitelepített embereketFotó: Tuba Zoltán - Origo

A győrújfalui gátnál még korábban több repedés történt, illetve buzgárok keletkeztek, ezért úgy ítélték meg, hogy nem várják meg a sötétedést, hanem a biztonság kedvéért még a sötétedés előtt kiürítik a települést. Ettől függetlenül a gátat nem adják fel, azt továbbra is "minden erővel" védik - mondta Bakondi. "A gát egyelőre stabil, de a víz nyomása olyan nagy, hogy biztonsági okokból úgy döntöttünk, elrendeljük Győrújfalu kiürítését" - mondta Orbán Viktor is. 

A férfiak a töltésen vannak

"Mi most kint dolgozunk több ezren a töltésen, annyit tudok, hogy a nőket, gyerekeket és az időseket megelőző intézkedésként kitelepítik” - mondta az Origónak telefonon este nyolc körül a Győrfalu SE vezetője, Csapó Zoltán. “Félünk, persze, mert ha átszakad, akkor nemcsak itt a faluban lesz gond, hanem az egész Szigetközben” - mondta. Megkérdeztük, milyen állapotban van a töltés, amire csak annyit válaszolt: “magyarán megmondva szar állapotban. Magas a vízállás, még ötven centit várnak rá, nem tudom, hogy mi lesz.”

Csapó úgy tudja, a nőket, gyerekeket Győrbe viszik, ahol ötezer férőhelyet biztosítottak különböző helyeken, iskolákban, óvodákban. Bakondi György később azt mondta, hogy a kitelepítetteket győrújbaráti ifjúsági táborban helyezik el. A buszok este kilenc órakor indulnak el.

Vita volt róla

Nagy Imre Attila, Győrújfalu polgármestere háromnegyed nyolcra hívta össze a lakosságot a polgármesteri hivatal elé. Ezt követően az, úgynevezett utcafelelősökkel kezdődött külön eligazítás - írta a Kisalföld.hu. A településvezető elmondta, hogy nincs pánikhangulat, a gát sem sérült meg. "Hiszem, a gát a szombati tetőzés után is állni fog".

Ide várják az embereket GyőrújfalubólFotó: Tuba Zoltán - Origo

Nagy Imre Attila azt is elmondta, hogy a kitelepítésről szóló döntés nem a védelmi bizottság ülésén született, ott ugyanis nem volt egyetértés az ügyben.

A tudakozó adatai alapján sorra hívjuk a nyilvános győrújfalui magántelefonszámokat, de a vonalas számokat senki nem veszi fel, a mobiltelefonoknál pedig néha szerencsével járunk ugyan, de eddig egy kivétellel mindenki lerázott minket. „Hagyjanak békén most ilyenekkel”, és „van most fontosabb dolgom is” – ezeket a mondatokat hallottuk a leggyakrabban. 

Lezárták a falut

A kitelepítés híre után az Origo tudósítói elindultak Győrújfaluba, de a falu határában azzal szembesültek, hogy engednek be senkit. Autójukat akkor állították meg, amikor rá akartak kanyarodni a településre vezető útra. A hatóságok azt mondták, gyalog sem mehetnek be. A környéken egyébként katonai teherautók hozzák-viszik a homokot, az út mellett rendőrök állnak, lépésben lehet csak haladni. A rendőrség az mondta az Origónak, hogy kitelepítés idején nem lehet bemenni a területre.

Rendőrök irányítják a forgalmat a Győrből Győrújfalura vezető út kereszteződésébenFotó: Tuba Zoltán - Origo

A kijelölt befogadóhelyeken orvos és pszichológus is várja a kitelepítetteket, késő estig 29 embert szállásoltak el. A befogadó helyeken a járási tisztifőorvos közegészségügyi szemlét tartott - írta esti közleményében a megyei védelmi bizottság.

Baj volt a gáton

A Magyar Honvédség csütörtökön kora este jelentette be, hogy Győrújfalu térségében az egyik gátnál elmozdult a gátat védő fóliázás. Mivel az óránként 10 centiméterrel emelkedő vízszint a problémás területet már beborította, könnyűbúvárcsoportot riasztottak a megcsúszott fólia homokzsákokkal való rögzítésére - írta a Honvédség.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője csütörtök este azt mondta, hogy megcsúszott a föld a gátfal egyik részén Győrújfalunál, de ez nem okoz semmilyen problémát. Ismertetése szerint a gát tetején egy teherautó borította le éppen a homokzsákokat, amikor a gát földje egy kicsit "lecsúszott", szavai szerint ezt megsúvadásnak hívják. A történtek nem okoztak semmilyen problémát a védekezésben, a víz nem tört át.

A Győrújfalunál meggyengült gát megerősítésére később a Magyar Honvédség helikoptereket, lánctalpasokat és újabb katonákat vezényelt a helyszínre. 

Pénteken Nagy Imre Attila, a település független polgármestere péntek reggel azt mondta, hogy reggelre sikerült a védekezéshez szükséges magasságig emelni Győrújfalunál a Mosoni-Duna töltését, és visszahordani a kora este megcsúszott falrészt. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal péntek kora esti tájékoztatása szerint Győrújfalun nagyjából egy kilométeres hosszban magasítják a gátat. Itt mintegy 250 önkéntes, 125 hivatásos tűzoltó, 450 katona mellett két honvédségi búvárcsoport is dolgozik, összesen 12 emberrel.