83 embert telepítenek ki Pilismaróton

Vágólapra másolva!
83 embert telepítenek ki a pilismaróti üdülőövezetből. A területen már sem áram, sem telefonszolgáltatás nincsen.
Vágólapra másolva!

Pilismaróton elrendelték az üdülőövezet kitelepítését, 83 embernek kell elhagynia a területet, a kiürítést haladéktalanul meg kell kezdeni. A helyszínre várják Orbán Viktor miniszterelnököt - tájékoztatta szombaton délben az MTI-t a polgármester.

Pergel István elmondta, a döntést a védelem irányítója, Tóth Tibor mérnök ezredes hozta meg, aki a Békés megyei katasztrófavédelmi szervezet vezetője. Az üdülőövezetből kevéssel 12 óra előtt minden védekező egységet visszarendeltek, és csak mentőmellényben mehetnek vissza a területre.

A vízállás 797 centiméter, az üdülőterületen a telefonszolgáltatás 650 centiméternél, az áramellátás 670 centiméternél megszűnt. A polgármesteri hivatal egy hete felhívta a Duna-parti hétvégi házzal rendelkező ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy az üdülőkben lévő vagyontárgyaik biztonságba helyezéséről gondoskodjanak, a berendezéseket áramtalanítsák.