Megint vízágyúval oszlattak Ankarában

Vágólapra másolva!
Megint tüntettek a törökök az Erdogan-kormány ellen. Vízágyúval oszlattak, többen meg is sérültek.
Vágólapra másolva!

Vízágyúval és könnygázzal oszlatott fel egy tüntetést szombat este a török rendőrség Ankara központjában, többen megsebesültek.

Helyszíni jelentések szerint Ankarában, a Kizilay téren (a tiltakozó akciók egyik fő helyszínén) mintegy 5 ezren vonultak fel a tüntetések kilencedik napján, leállítva a közlekedést is. Több száz rendőr érkezett az oszlatásukra, de a tüntetők - az erőszakos tömegoszlató eszközök alkalmazása ellenére - csak a szomszédos utcákig húzódtak vissza. A sebesültek pontos számát nem közölték.

Az elmúlt két napban erőszakos cselekmények nélkül zajlottak a tiltakozó akciók, amelyeknek előzőleg már három halottja és több ezer sebesültje volt.

Isztambulban, a Taksim téren szombat este több tízezren tüntettek Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök politikája ellen, köztük - szemtanúk beszámolója szerint - jelentős részben a helyi labdarúgóklubok szurkolói. A felvonulók vasárnapra még nagyobb méretű akcióra szólították a helyi lakosságot.

A török zavargásokról szóló összes cikkünket elérheti innen.