Mégis lehet 15 éves autókkal taxizni

Vágólapra másolva!
Módosította a Fővárosi Közgyűlés az áprilisban elfogadott, de csak szeptembertől hatályos taxirendeletet, enyhült a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás.
Vágólapra másolva!

A közgyűlés által megszavazott előterjesztés szerint azokra, akiknek az április 18-i kihirdetés napján volt engedélyük, 2014. január 15-éig nem vonatkoznak az autó korhatárára vonatkozó szabályok, vagyis nem kell 10 évnél fiatalabb autóval fuvarozniuk.

2014. január 16. és 2015. június 30. között legfeljebb 15 éves autóval is taxizhatnak az érintettek, rájuk csak 2015. júliusától vonatkozik az új előírás.

A járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezések ugyanígy változtak.

Azok viszont, akiknek a rendelet kihirdetésének napján nem volt érvényes taxiengedélyük, továbbra is csak 10 évnél fiatalabb autóval kezdhetnek taxizni.

Változik a szabadjelzők kinézete és a megvilágítása is, hogy egyértelmű legyen a taxi foglaltsága. Emellett a kombi és az egyterű járműveknél a csomagtér számításának eltérő módja miatt 390 literes minimális méretet határoztak meg az eredeti 430 liter helyett.