57 millióért üti az ellenzéket a kormány

Vágólapra másolva!
Június elején a kormány újabb tévés hirdetéseket rendelt, amelyekben a rezsicsökkentés reklámozása mellett a korábbi szocialista kormányokat kritizálja. A három csatornán vetített videók 57 millió forintba kerülnek, a kormány szerint tárgyilagosan be kell mutatni az előzményeket.
Vágólapra másolva!

Új kormányzati hirdetéseket láthatnak múlt hét óta három tévécsatorna nézői. Az M1-en, a TV2-n és a HírTv-n a kormány a rezsicsökkentéssi intézkedését ismerteti, és emellett a korábbi szocialista kormányok hibáit sorolja.

"A kilencvenes években, a szocialista kormány ideje alatt eladták a közműszolgáltatást. A külföldi cégeknek extraprofitot garantálnak, a gáz és a villany ára elszabadul, amit a magyar családok fizetnek meg. Elég!" - hangzik el például a hirdetésben.

A hirdetési kampány eddig nagyjából 57 millió forintba került a Kormányzati Információs Központ szerint. Ebből a videó tervezése és gyártása bruttó 7,2 millió forintba került, a tévéknek pedig eddig nagyjából 50 milliót fizetett a kormány. "A költségek nem véglegesek, mivel a kampány jelenleg is zajlik. Pontos, végleges számokat a kampány zárását követően tudunk adni" - írta az Origónak Kormányzati Információs Központ. A kampány június 30-ig tart.

Az eddigi kormányzati hirdetésekben nem volt jellemző, hogy a kormány az elődjeit kritizálja, így megkérdeztük, hogy nem tartják-e aggályosnak, hogy közpénzből bírálják a korábbi kormányokat és ezen keresztül a Fidesz legnagyobb riválisát, az MSZP-t. A Kormányzati Információs Központ azt válaszolta: "minden kormányzati hirdetés a lakosság pontos és széleskörű tájékoztatását szolgálja, amelybe beletartozik az előzmények tárgyilagos bemutatása is".