Életfogytiglan a porcsalmai gyilkosoknak

Vágólapra másolva!
Berontottak haragosuk házába azzal, hogy megölik az egész családot. Az apa a helyszínen meghalt, mások súlyos sérüléseket szenvedtek.
Vágólapra másolva!

Három vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre, három fiatalkorú társukat pedig 5 és 15 közötti börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Debreceni Ítélőtábla. Fórizs Ildikó szóvivő szerint a társtettesként elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt elítélt elsőrendű vádlott 40 év, másodrendű vádlott felesége 35 év, harmadrendű vádlott sógora pedig 30 év múlva helyezhető feltételesen szabadlábra. Az elsőrendű vádlottnak a bűncselekményben részt vevő két fia 5, illetve 15 év, míg lánya 10 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kapott.

Az elkövetők 2010 márciusában éjszaka berontottak egy haragosuk házába azzal, hogy a család öt tagját megölik. Az apa a bántalmazás következtében a helyszínen meghalt, mások súlyos sérüléseket szenvedtek. Az elsőrendű vádlott ittas állapotban azt mondta a többi vádlottnak, hogy a néhány házzal arrébb lakó haragosukat meg kell ölni. Mivel ebben egyetértettek, megélezett szerszámokkal átmentek a sértettek házába, majd betörtek, és rátámadtak az alvó család tagjaira.

A negyed- és az ötödrendű vádlott a gyermekszobába ment, és rátámadt a 13 és 15 éves gyermekekre. A kisebbik gyermeket mellkason szúrták, de testvére kimentette, és az ablakon át elmenekültek. A többi vádlott a hálószobába ment, ahol a szülőkkel aludt 9 éves gyermekük is. Az elsőrendű vádlott a nőt és a férfit is fejen ütötte egy baltával, majd - miután az asszony kimenekült a szobából - négyen támadtak a családapára, és halálra verték. A késsel megszúrt kiskorú gyermek és az anya súlyos sérüléseket szenvedett.

A táblabíróság határozatával helybenhagyta az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék tavaly decemberi ítéletét. A Debreceni Ítélőtábla Balla Lajos vezette büntetőtanácsának megállapítása szerint a vádlottak a férfit, aki belehalt a sérüléseibe, válogatott eszközökkel, rendkívül gyors akcióban bántalmazták, de a brutális éjszakai támadás valamennyi családtag ellen irányult. A bíróság szerint a vádlottak magatartása alapvetően sérti a lakókörnyezet közbiztonságát. A bűncselekmény olyan veszélyességet hordoz a társadalomra, amely indokolja az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását.