A halak nem a réten legelnek

A Szigetközben és a Dunakanyarban is kezd visszatalálni a medrébe a folyó, de a bűz és a több tízezer homokzsák jelzi, messze még a helyreállítás vége. Az Origo újabb Duna-túráján pörköltös hasonlatot hallottunk egy vízügyi szakembertől, megismertük egy dunaszentpáli asszony sztoriját Orbán Viktorról, és Pilismarótnál a folyón is átgázoltunk.

Egy váratlanul frappáns mondatban foglalta össze egy dunaszentpáli asszony, hogy jelenleg milyen az árvízi helyzet a Duna észak-magyarországi szakaszán: "a víz ment, a bűz maradt". A közvetlenül a folyóparton lakó nőnek ezt az állítását nem kellett különösebben bizonygatnia: ahová csak mentünk a Duna vonalán a szlovák határtól Budapestig, a folyó közelében rögtön megcsapta az orrunkat a rothadó iszap összetéveszthetetlen szaga.

Duna-parti túránkon pénteken arról is meggyőzödhettünk, hogy az árvíz utáni helyzetnek nemcsak a bűz az elengedhetetlen tartozéka, hanem a part mellett még mindig tornyosuló több tízezer elázott homokzsák és a sok lezárt út is. Ráadásul szinte mindenhol megtalálható a vízmagasságon még mindig hüledező helyi lakos, a homoklapátoláson szitkozódó közmunkás és a buzgár szót kétpercenként használó vízügyi szakember is. Abban ugyanakkor - bárkit is kérdeztünk - mindenki beletörődően egyetértett: a víz vonul vissza a medrébe, de a helyreállítás még sokáig eltart. (Érdemes elolvasni a múlt keddi Duna-túránkat is ugyanezen az útvonalon.)

A halak nem a réten legelnek

"Akkora volt itt a Duna, hogy el sem tudom mondani" - tárta szét a karjait egy biztonsági őr a szlovákiai Dunacsúnyban (Cunovo), amikor megpróbálta elmagyarázni, meddig öntött ki a folyó egy héttel ezelőtt. Annyi kiderült, hogy a múlt hét végén egy hatalmas tóra hasonlított, pedig az összes zsilipet kinyitották, hogy minél előbb távozzon a víz. A zsilipek most zárva voltak, így egy ponton szerényen csordogáló patakként jellemezhetnénk az egy hete még félelmetesen hömpölygő folyamot. A parton óriási farönkök, színes üvegek, flakonok és termoszok jelzik, meddig öntött ki, a helyi őr szerint ha arra járnak a gátőrök, majd összeszedegetik, de "lehet, hogy csak a következő árvíz viszi el azokat".

Nézze meg képpárainkon a Duna vízállását a folyó tetőzése idején és az árhullám elvonulása után. A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A határ magyar oldalán, Dunakilitiben múlt héten még összeráncolt homlokkal tanakodó árvízvédelmiseket láttunk az út szélén. Most sörösdobozokat hurcoló, félmeztelen férfiak jöttek velünk szembe. A Dunához igyekeztek, de nem lapátolni vagy takarítani: mártóznak egyet a nagy melegben. Őket, úgy látszik, nem zavarja, hogy miket hozhat magával a víz.

Az árvíz után az emberek kezdték ismét birtokba venni a Dunát, a fürdőzök mellett a horgászok is előbújtak, és egyre több utat nyitottak már meg a Szigetközben. A regionális KéK Duna rádió félóránként be is mondta, hogy "az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba". Ezt a közhelyes fordulatot egy utat takarító férfi később sokkal fantáziadúsabban fogalmazta meg: "a halak újra nem a réten legelnek".

Szafarit is rendezhetnénk

Ahogy a múlt héten még az egyik legkritikusabb helyzetben lévő Dunaszentpál felé közeledtünk, egyre több homokzsákot láttunk az út szélén. A falu határában egy busznyi közmunkás küzdött a becsléseink szerint több tízezer zsákból álló gát eltakarításával. A feladat annyira egyhangú volt, hogy talán egy múzeumban dolgozó éjszakai őr is sikítva menekült volna innen: a zsákból ki kell borítani a homokot, össze kell hajtani, majd jöhet a következő. A közmunkások vezetője azt mondta, ideirányították őket, hogy szedjék szét a gátat, de ki se meri számolni, hogy ha nem kap erősítést, fejenként hány ezer zsák jut majd egy emberre. Többen erősen fájlalták, hogy "a nagy nemzeti összefogás" csak az árvíz tetőzéséig tartott, az eltakarításnál már nincs lelkesedés.

"Nézze, mennyi a homokunk, szafarit is rendezhetnénk" - próbálta viccre venni a helyzetet később egy dunaszentpáli férfi. Hiába hozza-viszi ugyanis a homokot a traktor, még nem lehet megbecsülni, mikor szabadulnak meg az óriási mennyiségtől a szentpáliak. "Eddig ért" - mutatott a derekához egy félmeztelen férfi, amikor azt kérdeztük a folyótól ötven méterre, meddig öntött ki a Duna.

Közmunkások ürítik a homokzsákokat Dunaszentpál határában Fotó: Tuba Zoltán - Origo

"Annyira kritikus volt a helyzet, hogy minden atyaúristen megforult itt" - szakította félbe egy asszony, aki nevetve mesélte a kedvenc árvízi történetét is. A múlt héten egy nagy kocsi a kapujához állt az út közepére, így nem tudott kiállni, és más sem fért el az úton az autótól. Fél napig kereste a felelőst - aki "fittyet hányt a védekezésben résztvevőkre" -, hogy elküldje a francba, míg végül kiderítette, hogy az autóval Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője utazott. A szomszédok lebeszélték, hogy beszóljon neki. Az asszonynak Orbán Viktor látogatása is emlékezetes maradt, ugyanis a fia vette át a fotósok és kamerák előtt a miniszterelnöktől "azt az egyetlen homokzsákot, amit a miniszterelnök itt kézbe vett".

Az árvíz nem pörkölt

Győrújfaluból kétezer emert telepítettek ki múlt pénteken, és bár szerencsére a gát nem szakadt át, lelkileg sokakat megviselt a tortúra. Egy nő, akinek gyerekeivel szintén el kellett hagynia otthonát, olyan drámai előadást tartott arról, hogy mekkora veszélyben volt, hogy simán lecsaphatna rá egy hollywoodi katasztrófafilm producere. "Másodperceken múlt, hogy nem zúdult be a Duna, ha nem jönnek meg időben a helikopterek, két és fél méteres víz ömlik a falura" - mesélte.

Meg is néztük a Duna-partot, ahová a helikopterek az utolsó pillanatban hozták a homokszállítmányt. Több tonna homok és több tízezer érintetlen zsák tárult a szemünk elé. Egy vízügyi szakember pattant mellénk, és az egész nap sorozatosan feltett kérdésünket (meddig marad itt a homok?) egy hasonlattal válaszolta meg. "Az árvízi védekezés nem pörkölt, ez nem ennyire egyszerű, hogy veszünk hetven deka húst, mind felhasználjuk, aztán evés után kimossuk a lábast" - magyarázta.

Győrben azért úgy tűnt, mégis gyorsabban ment a pörköltös lábas kimosása: a városban a legtöbb helyen már eltakarították a homokot. Pedig egy férfi, aki a Mosoni-Duna partján bámészkodott, azt mondta, "beszarás", ami ott volt. Vagyis még nem látták olyan magasan a folyót: a parton a KRESZ-tábláknak a teteje se lászott. Győrben az alsó rakparton még mindig a Duna folyik, és a Kossuth híd is le van zárva, de a helyiek szerint példás gyorsasággal takarítanak a szakemberek.

A felhasznált homokzsákok veszélyes hulladéknak számítanak. A védekezés során mintegy tízmilliót használtak fel belőlük országszerte Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Átgázoltunk a Dunán

Győrből elég kalandos Budapestre jutni, ha a folyó mentén akarunk haladni: több helyen még mindig járhatatlan az 1-es, a 10-es és a 11-es út. Esztergomnál azért bátran belógtunk az egyik lezárt útszakaszra, hogy megnézzük, mennyire súlyos a helyzet. A fákon ellenőrizni lehetett, meddig ért a Duna. A zöld növényzeten könnyen kivehető egy csík, amely alatt fakó minden: a Duna eddig rohasztotta ki a fákat, bokrokat. Bőven a kocsi teteje fölött volt a csík.

A 11-esen Pilismarót előtt a főúton vízbe ütköztünk. Nem tudtuk, mennyire mély, áthajthatunk-e rajta, vagy elsüllyedünk a Dunában. Szerencsére ott termett egy polgárőr, aki sorolta a hasznos tanácsokat: "kettesben menjenek az út bal szélén, és ne fékezzenek, ne álljanak meg, mert ott maradnak végleg" - így gázoltunk át a Dunán. Tanulság: tényleg nem véletlenül rakja ki a katasztrófavédelem a "lezárt út" táblát.

Dunabogdánynál és Tahitótfalunál is azt láttuk, amit egész nap: homok, homok, homok. Itt azonban nem teljesen fölöslegesen állnak a zsákok, sok helyen még mindig ezek tartják a vizet. Itt is ugyanazt mondták az emberek, amit a Dunán feljebb: szeretnének már túllenni a vizen és a homokon, és nem tudják, mikor lesz fertőtlenítve minden. "Ezt az árvizet nem felejtük el soha" - visszhangzott a fejemben egy dunaszentpáli férfi felkiáltása, amikor visszaértünk Pestre. De nem feledtem azt sem, amit egy társa válaszolt: "kivéve, ha jövőre még nagyobb jön".