Ők a trafikbuli legnagyobb nyertesei

trafikhálózat, dohánybuli, nemzeti dohánybolt
Vágólapra másolva!
Öt trafik - összesen ennyi dohányboltot nyithat júliustól egy ember a szabályok szerint. Az egyre szaporodó trafikcégek nyilvános adataiból azonban úgy tűnik, hogy ez az elv a gyakorlatban sérül. Különböző családokhoz és cégekhez kötődő hálózatok fogják össze több tucat trafik üzemeltetési jogait. A legnagyobb befolyással rendelkező trafikosok között ott van a Sárkány Centert üzemeltető cég és a Continental Dohánygyár vezetőihez kötődők is.
Vágólapra másolva!

Valamit nagyon tudhat a pesterzsébeti Gulyás testvérpár. A 33 éves Csobánnak és a 28 éves Regőnek soha korábban nem volt saját vállalkozása a nyilvános cégadatok szerint, a trafiktenderen mégis elnyert egyikük négy, a másikuk az egy ember által maximálisan elérhető öt trafikot. Emellett összesen nyolc frissen alapított trafikos cégben érdekeltek. Mindben kültagok, a beltag pedig olyan valaki, aki a nyertesek listáján szerepel három-négy-öt trafikjogosultsággal. A testvérpárnak így áttételesen több mint harminc üzletben lesz érdekeltsége. A cégek között pedig családi átfedések is vannak, az egyik Gulyás testvér például Rácz Lászlóval, míg a másik az ő testvérével, Rácz Krisztinával társult.

Gulyás testvérek - közvetlenül 9, közvetve 28 trafik

A testvérek által kiépített cégháló a Sánta János tulajdonában lévő Continental Dohánygyárhoz, illetve annak leányvállalatához, a Tabán Trafikhoz is kötődik: Gulyás Regő cégében az a gyöngyösi Kulcsár András a kültag, aki a cégadatok szerint a Tabán Trafikban igazgatósági tag. Ez azt jelenti, hogy a Continental az eddig ismertnél is jobban letarolta az országot, a cégek közül ugyanis egyik sem bajai, nincsenek a sokat emlegetett huszonöt ugyanazon lakásba bejegyzett bt. között.

Ki az a Sánta János?

Sánta János, a Continental dohánycég vezetője kezdettől fogva együttműködött a kormánnyal a trafiktörvény kialakításában. A javaslat unóinak elküldött verzióját egyenesen egy "Sánta János" névvel regisztrált gépen hozták létre, és később a törvényt jegyző fideszes Lázár János is elismerte, hogy a törvényjavaslat megalkotásában szerepe volt a Continental Dohányipari Zrt.-nek. Sánta Jánosról Lázár akkor azt mondta, tíz éve ismeri őt, és ugyanennyi ideje kéri ki a véleményét, "ez a társadalmi egyeztetés része".

Ugyanígy csak a cégadatbázist böngészve lehet kideríteni, hogy a Tabán Trafik vezetőjeként dolgozó Czibulya Istvánné is több trafikban érdekelt, mint az elsőre látszik. Hiszen miközben ő maga csak négy új trafikos bt.-ben tag, hét trafikkoncesszióval, az egyik vállalkozásának a tagja, Kerényi Tünde Mária három további bt.-ben érdekelt. Ezek a cégek összesen öt trafiknyitási jogot szereztek. Czibulya fia két trafikcégben tulajdonos, összesen hét trafikjoggal.

Megyeri Mária, a Tabán Trafik igazgatósági tagja három bt.-ben kültag, az ezekben szereplő beltagoknak összesen 12 trafiknyitási jogosultságuk van.

Két igazgatósági tag - 31 trafik

Terjedelmes cégháló sejlik fel a Tabán Trafik egyik alapítója, "a céget azóta már elhagyó" Egedi István családja körül is. Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Tabán Trafik alapító részvényese, Egedi István is nyert, mint ahogy több családtagja is. A céghálóban üzlettársként benne van a szintén alapító részvényes, saját jogon három trafikot nyert Kammerer János is, aki további hat, első látásra a Tabánhoz nem kapcsolható trafikos cégben kültag, összesen 18 jogosultsággal, szerte az országból, beleértve Budapestet is. Ebben a céghálóban van benne a Magyar Dohány-kiskereskedők Egyesületének titkára, Adorjánné Pordán Éva trafikos cége is. Szintén az Egedi-cégekben társ a négyszeres nyertes Kiss Szilvia Anita, akinek ezeken kívül még két érdekeltsége van összesen nyolc trafikjoggal, és ha az egyik ilyen érdekeltségében üzlettársként bevont, négyszeres nyertes Szakálné Asztalos Terézia további cégeit is megnézzük, még nyolc trafik van a hálózatban. A kör itt bezárul, Szakálné egyik bt.-jében a tabános Berényi János is benne van.

Decemberben kezdett építkezni a Vimpex

A győztesek listájából megismertnél sokkal nagyobb hálózata lesz a Sárkány Centert üzemeltető Vimpexnek is. A nagyker módszeresen építette ki a cégcsoportot: a Vimpex alkalmazottjai még november-decemberben - tehát a pályázat eredményhirdetése előtt - egyszemélyes kft.-ket alapítottak, amely cégek azóta több trafikos bt. tulajdonosai lettek, a bt.-k társtulajdonosai pedig a trafikpályázatokon nyertes magánszemélyek.

Békefi István az Identity Kft.-t alapította meg, ez a cég öt hasonló nevű trafik bt.-ben tulajdonos (Bident, Vident, Rident, Dident, Vudent). Az öt cégből kettőben a Vimpex ügyvezetője, Vu Quy Duong és felesége is érdekelt. Összesen 18 budapesti és két ácsi trafik lesz a kezükben.

A vimpexes Boros Csaba is tavaly év végén alapított céget Chabee.B Kft. néven. A szintén pályázatgyőztes Boros ezen keresztül kettő, saját jogán egy új bt. tulajdonosa, összesen 14 jogosultsággal, a tulajdonosi kör ezenkívül bevonzott egy zuglói trafiknyertest is.

Egy másik ilyen csomópont a Vimpexdrink egy képviselőjének, Dudor Milánnak a Májkopex nevű, szintén nemrég alapított vállalkozása. Ez a cég három új dohány bt.-ben kültag, a Vimpex székhelyére bejegyzett Tájpexnek, Törőpexnek és Nájkopexnek. Beltagjaik nyolc budapesti trafikot nyithatnak, a cégcsoport az egyik tulajdonoson, Törőcsik Istvánon keresztül a Boros-cégekhez is kapcsolódik.

Dent és Pex - kilenc cég, 28 trafik

A Nájkopex tulajdonosa, Németh Tibor ugyanilyen mintára szintén decemberben alapított egy kft.-t, amely azóta három új trafik bt.-ben lett érdekelt, összesen hat új fővárosi trafiknyitási joggal. Az egyik trafikban tag Gyenge Istvánné, akinek a férje a Gogolák-féle hálózatban is felbukkan. A kecskeméti Gogolák Attila, aki a Facebook-adatlapja szerint a Vimpex alkalmazásában áll, a Go Centrált alapította meg. Ennek ma két bt.-je van, Gyenge Annamária és Gyenge István kültagokkal, összesen négy budapesti trafikjoggal.

Feltehetőleg a Vimpex-csoporthoz tartozik Kázmér Attila cége, a Claymore Trade is. Bár a cégadatok alapján nincs konkrét kapcsolat a Vimpex-háló és e cég között, de a cégadatbázis szerint Kázmér Attila kecskeméti, márpedig a Facebookon egy kecskeméti Kázmér Attila adatlapján az olvasható, hogy a Vimpexnél dolgozik. Másrészt a módszer teljesen ugyanaz: decemberi cégalapítás, majd a cég begyűjti a trafikos bt.-ket. A Claymore ötben érdekelt, a beltagoknak összesen 12 budapesti és egy mogyoródi trafikjogosultságuk van.

Gyurik Zoltán a Vin-Drink Kft.-t alapította meg decemberben. Itt is a módszer - decemberi bejegyzésű egyszemélyes cég, későbbi trafikos érdekeltségekkel - és egy ugyanilyen nevű ember Facebook-adatlapján megjelölt munkahely utal arra, hogy Vimpex-céggel van dolgunk. A Vin-Drink két bt. tulajdonosa, a beltagoknak összesen hat budapesti trafikjoguk van.

A Vimpex pénzügyi vezetője, Ozibiusz Mihály és a felesége hét trafikjogot szerzett, ők a bt.-ikbe bevonták Uri Jánost is, hárman együtt kilenc budapesti trafikot nyithatnak.

A vimpexesekhez kötődő cégek - összesen 78 fővárosi trafik

Hálózatok mindenütt

Szépen végigkövethető országos cégháló bontakozik ki egy a Tabántól függetlennek tűnő család körül is: Csáki Viktor Zoltán öt fővárosi kerületben nyert trafikot. A trafikos cégeit édesanyjával, Csákiné Mohos Andreával és Mohos Gábornéval alapította meg, utóbbinak szintén van öt fővárosi trafikjogosultsága. A további cégeiben olyan tagok vannak, akiknek összesen hat jogosultságuk van Sopronban, Szentendrén, a főváros XII. kerületében és a VI. kerületben.

Itt még nem ér véget a dolog, Csákiné és Mohos Gáborné is olyanokat gyűjtött össze a saját cégeibe, akik nyertek a pályázatokon, további nyolc fővárosi trafikot letarolva. A hálózathoz áttételesen, anya-lánya rokonsággal kapcsolódik egy másik, kisebb hálózat: Mohosné egyik cégében Kremmer Lászlóné van benne, az ő lánya a három fővárosi trafikot elnyert Kremmer Zsanett, aki a saját trafikcégét a 23 éves Wolf Eszterrel indította. Wolf további két cégben érdekelt, hat trafik nyerteseivel együtt. Összesen ennek a hálózatnak több mint harminc trafikja lesz.

Ugyanígy épül ki trafikhálózat a trafikjogot amúgy nem nyert bajai Doszkocs Zsuzsanna körül is: Doszkocs öt új alapítású trafikos bt.-t fog össze kültagként, ezek beltagjai összesen 17 trafikot nyithatnak országszerte, ebből kilencet a fővárosban.

Helyi érdekeltségű hálózatok is épültek: a Holczheim család a nyerteslista alapján hét székesfehérvári jogosultságot nyert, a cégadatbázisból viszont az látszik, hogy áttételesen üzlettársakkal és a velük üzletileg összefonódó, hat joggal rendelkező Berényi családdal együtt 15 trafikban lesznek érdekeltek a városban, és befolyásuk lesz egy seregélyesi, egy polgárdi, egy sárszentmihánlyi és egy mezőfalvai üzletre is.

Beindult a CBA és a COOP is

Gyelán Zsolt, a CBA igazgatósági tagja a saját jogán négy trafikjogot nyert, de cége, a Capital Food Holding négy új bt.-ben tulajdonos további hét koncessziós joggal. A szintén igazgatósági tagi Breier László cége, a Resdan Invest hét trafikos betéti társaságban tulajdonos, a neveik alapján többen ezek közül jó helyen nyitnak majd üzletet (Hegyvidék Tabak, Flórián Tabak, Orczy Tabak, Récsei Tabak, Hídfő Tabak). A cégekben olyanokkal társult, akiknek összességében 15 trafikjoguk van. Dienes Zoltán januárban alapított céget Premium Tobacco néven, ez két bt.-ben tulajdonos, öt fővárosi trafikjoggal.

A Coop a cégadatok szerint Zircet és környékét tarolta le: a Zirc-Coop Zrt. öt trafikos cégben tulajdonos, egy kivétellel az összes városi üzlet az övék lesz, de a környező Dudaron, Bakonyszentkirályon, Nagyesztergáron, Olaszfaluban, Szápáron, Csóton és Veszprémvarsányban is Coop-érdekeltség lesz a trafik.