Vágólapra másolva!
Egy tehervonat leszakította a felsővezetéket Ferencvárosban, Érdig áll a vonatközlekedés.
Vágólapra másolva!

Egy helyen vágányzár, egy másik helyen a felsővezeték leszakadása miatt jelentős késéssel közlekednek a Budapestről a Dunántúlra tartó, illetve az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform hétfőn kora délután.

A Budapest-Kelenföld és Budapest-Ferencváros állomások között egy Ferencvárosba tartó tehervonat leszakította a felsővezetéket. A tartós felsővezetéki zárlat miatt Érdig áll a vonatközlekedés.

Budapest-Kelenföld és Budapest-Ferencváros között emellett az egyik vágányon vágányzár van, így jelenleg egyik vágányon sem lehet közlekedni. A Budapestről a Dunántúlra, illetve az onnan induló vonatok jelenleg 70-80 perces késéssel közlekednek. A MÁV szakemberei azonnal megkezdték a helyreállítási munkát, és várhatóan a késő délutáni órákra végeznek.