Sokkot kapott a kismamát megpofozó villamosvezető

Vágólapra másolva!
Az egyik nő bemutatott neki, ezért ütött a villamosvezető hétfőn. A férfi szerint ő nem az az ember, aki pofon vág egy terhes nőt, de nincs mentsége. Azt hitte halálra gázolt két embert, azóta is sokkban van.
Vágólapra másolva!

„A cselekedetemre nincs mentség, és nem is az a szándékom, hogy tisztára mossam magam, bemocskoltam mindazt, amit közel húsz év alatt tettem” – közölte a villamosvezető, aki hétfő este megpofozott egy terhes kismamát, mert az a járműve elé lépett. A férfi az Index.hu-nak beszélt az esetről.

„Tudom, hogy én nem az az ember vagyok, aki azt a pofont adta” – mondta az Indexnek a villamosvezető. „Nagyon kihegyezett helyzet volt, csak azt tudtam, hogy itt nem tudok megállni” –, idézte fel a fékezés előtti másodperceket. „Becsuktam a fülemet, és vártam a koppanást.”

Azt mondta, nem azért szállt le, hogy megverje a nőt, hanem azért, mert azt hitte, hogy alatta vannak. „Úgy szálltam ki a fülkéből, hogy két embert megöltem, Úristen, alattam vannak, gondoltam".

„A villamos előtt azt láttam, hogy a két nő vigyorog a helyzeten, sőt az egyik a középső ujját is bemutatta” – emlékezett vissza a férfi. „Akkor csattant el a pofon”, viszont anyázásról szó sem volt, mondja.

Azóta nem tud aludni

"Utána leroskadtam a fülkébe, sokkos állapotba kerültem. Az egyik utas oda is jött hozzám, hogy hívjon-e mentőt, de a többiek csak azt hajtogatták, hogy menjünk már tovább, menjünk már tovább, ezért elindultam” - mondta. A végállomásra érve kijelentette, hogy nem tud tovább vezetni, ott várta meg a rendőröket.

A sokk azóta sem múlt el a férfi szerint: nem tud aludni és folyamatosan ez az eset jár az eszében. Gyógyszeres kezelést kap, erős nyugtatót szed. Mint mondja, húsz éve vezet villamost, voltak kisebb koccanásai, de ilyen esete még sosem.

Tudom, hogy felmondás vár rám

Szerinte a nő nemcsak magát és a babáját sodorta veszélybe, hanem az utasokat is. Egy ilyen villamos vészfékezéskor 17 km/óra sebességről egy méteren belül áll meg, ami a gravitációt háromszorosan meghaladó, úgynevezett 3g-s terhelést jelent.

Egyszer régebben egy idős hölgy lépett le elé. Vészfékezett, meg tudott állni. A nőnek nem lett semmi baja, de a villamosról két súlyos és egy könnyű sérültet vittek el a mentők, mondta. „Tudom, nem lehet meg nem történté tenni a dolgokat, még most is a történtek hatása alatt állok. Már azt is tudom, felmondás vár rám, a meghallgatásom nélkül döntöttek a fejem felett. Nem tudom, hogyan tovább, nehéz helyzetbe kerülök, egyedül nevelem a hétéves lányomat.”

A nő brit, ezért rossz irányba nézett

A megpofozott nő korábban azt mondta az Index.hu-nak, hogy azért lépett rosszkor a sínekre, mert brit, és reflexből nem balra, hanem jobbra nézett. "Mindig panaszkodtak az emberek, hogy milyen rosszul mennek itt a dolgok, de a saját szememmel most láttam ilyesmit először" - mondta a felpofozott nő. "Most értettem meg, miért kérdezik mindig tőlem, hogy miért jöttem ide" - tette hozzá.

A legmeglepőbb a számára az volt, hogy bár a rendőrségen és a kórházban is alapvetően segítőkészek voltak, mégis többen mintha bagatellizálni akarták volna a problémát. "Ja, csak megütötték? Semmi komoly - pedig ezért más országokban akár évekre lecsukhatják az elkövetőt" - írta a lapnak. Az Index a teljes levél fordítását is közli.