Ha egyedül vagyok, csak ismerősöket engedek be

vertu, brutális rablás, andrássy út, rendőrség, helyszíni szemle
Vágólapra másolva!
Zárt ajtó és ismerősök a boltban - nagyjából ez a két dolog tudja valamennyire elriasztani a rablókat és tolvajokat az Andrássy uton lévő luxusboltok eladói és tulajdonosai szerint, de biztos módszer nincs. Szerdán az egyik üzlet eladóját összeverte két rabló, majd kirámolták az üzletet. Az egyik bolt tulajdonosa szerint eladónak lenni rosszabb, mint saját boltot vinni.
Vágólapra másolva!

Soha semmiféle támadás nem érte még egyetlen üzletüket, még Prágában sem - mondta az Origónak Vladan Hájek, a szerdán délután kirabolt Vertu butik cseh tulajdonosa. A luxus-mobiltelefonokat kínáló üzletben két támadó előbb összeverte, majd megkötözte az eladót, és több tízmilliós zsákmánnyal elmenekült. Az üzlet előtti járdaszakaszt csütörtökön napközben is rendőrségi szalag zárta el, odabent zajlott a nyomrögzítés, a szalag mellett egy közrendőr biztosította a helyszínt, az árnyékban is izzadva.

"Nagyon sokkolt a hír" - mondta telefonon a luxuscikkekkel kereskedő üzletember, akinek cége nyolc üzletet üzemeltet Prágában és hármat Budapesten (itt hamarosan nyitnak egy negyediket is). A Vertun kívül kevéssé közismert, de rendkívül patinás svájci óramárkákat, felső kategóriás fehérneműt forgalmaznak, illetve ékszereket is kínálnak a telefonok mellett.

Helyszíni szemle kedden Fotó: Hajdú D. András - Origo

Hájek szerint több biztonsági intézkedést is alkalmaznak a drága luxusárukat forgalmazó üzletekben, de ez sem mindig elég a rablások megelőzésére. "Hiába van biztonsági őr, ők is lebénulhatnak egy támadáskor, vagy ártalmatlanná tehetik őket a rablók" - mondta. "A kisebb ellenállás útja gyakran biztonságosabb" - utalt arra, hogy ha úgy adódik, inkább vesszen az áru, csak az eladóknak ne legyen baja.

A szerdán kirabolt üzlet eladóját életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, támadóiról csütörtökön képeket tett közzé a rendőrség.

Lehet biztonsági berendezés, kamera vagy őr, a tolvaj vagy rabló, ha azzal a céllal jön, úgyis megkísérli - mondta az Origónak Tamara, egy, a Vertu üzlete közelében található ékszerbolt üzletvezetője. Azért ők is igyekeznek védekezni: az üzlet biztonsági őre mindig az ajtóban áll, amelyet napközben is zárva tartanak - "van némi visszatartó ereje" -, és megnézik, kit engednek be, de ez sem mindig célravezető. Nem csak rossz kinézetű emberek próbálkoznak - mondta Tamara, oroszosan törve a magyart.

Az Andrássy út túloldalán lévő egyik apró ékszerüzlet ékszerész tulajdonosa a társaságban bízik. "Ha egyedül vagyok, csak ismerősöket engedek be. "Volt korábban egy férfi, aki mindig őrt állt az üzlet előtt, de, már nem alkalmazzák, viszont igyekszik úgy alakítani, hogy gyerekei, - akik közül többen ugyancsak ékszerészek - mind ott legyenek az üzletben. "Ha legalább ketten vannak bent alkalmazottak az a bűnözőknek már macerás." Szerinte az is sokat számít, hogy saját boltját vivő ékszerészként jobban odafigyel, kiket enged be, "nem lennék csak eladó."

"A legnagyobb titok a határozott fellépés" - vélte egy vele szomszédos bolt üzletvezetője, akinek főleg tolvajokkal gyűlik meg a baja, de ha elég határozott velük, akkor nem próbálkoznak. Ők úgy igyekeznek megelőzni a rablásokat - a biztonsági céghez bekötött riasztón, kamerán kívül -, hogy ha sok a vendég, bezárják az ajtót, de "akkor a potenciális vevők nem jönnek be". Viszont, ha sok a vásárló, akkor nem lehet kivédeni a tolvajlást. Előfordult, hogy egy jól öltözött hölgy még 15 percen keresztül társalogott az eladóval majd távozott, és később a kamerát visszanézve látták, hogy az első adandó alkalommal titkon zsebbe csúsztatott egy drága árucikket - mesélte.

Az üzletvezető szerint megszaporodtak az ilyen esetek az utóbbi időben. Úgy vélte, a Kazinczy utcához hasonlóan - ahol más célból éjszaka külön rendőrjárőr cirkál - az Andrássy út ezen szakaszán is észlelhetőbb rendőri jelenlétre volna szükség, és ehhez szerinte az üzletek tulajdonosai is összeállhatnának. "Nem szabad félni, mert az csak vonzza a bajt", de ami a Vertuban történt attól megijedtek.