Szabó Máté az AB-hez fordul az új Ptk. miatt

Vágólapra másolva!
Szabó Máté az Alkotmánybírósághoz fordul az új polgári törvénykönyv miatt, mert szerinte abban aggályosan határozták meg a hozzátartozók fogalmát. Kihagyták belőle a bejegyzett élettársakat.
Vágólapra másolva!

Az alapvető jogok biztosa az új Ptk. aggályos fogalommeghatározásának felülvizsgálatát és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Az ombudsman hivatalának közleménye emlékeztet arra, hogy több panaszos, köztük országgyűlési képviselők, jogvédő civil szervezetek is beadványban kérték az alapvető jogok biztosát, hogy a február 26-án kihirdetett új polgári törvénykönyv egyes rendelkezéseivel kapcsolatban kezdeményezze az Alkotmánybíróság eljárását.

Mint kifejtették, a beadványokban foglaltak alapján három nagyobb kérdéskört - az új Ptk.-nak a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokságra, a közéleti szereplők személyiségének védelmére, valamint a közeli hozzátartozó fogalmának meghatározására vonatkozó rendelkezéseit is - vizsgált, illetve vizsgál a biztos. A közeli hozzátartozó fogalmával összefüggésben a beadványok azt jelezték, hogy a törvényben is elismert bejegyzett élettársak indokolatlanul, alaptalanul maradtak ki a közeli hozzátartozók köréből, miközben az élettársak hozzátartozónak minősülnek.

A tájékoztatás szerint az alapjogi biztos több szempontból is aggályosnak találta, hogy a bejegyzett élettársak megjelölése - módosító indítvánnyal - kikerült az eredeti szövegtervezetből. Felhívta a figyelmet arra, hogy az alaptörvény hatálybalépését követően is "töretlen" az Alkotmánybíróságnak az a gyakorlata, amely szerint alkotmányosan védendő a kizárólag azonos nemű párok részére nyitva álló bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye. Az azonos nemű párok számára is - akik nem köthetnek házasságot - biztosítania kell a jogalkotónak olyan, a házastársakéhoz hasonló jogállást, amely az egyenlő méltóságú személyként való kezelésüket biztosítja.

Az új Ptk. fogalommeghatározása alapján az élettárs hozzátartozónak számít, míg a bejegyzett élettárs sem hozzátartozónak, sem pedig közeli hozzátartozónak nem minősül. Így az élettársi kapcsolatban élők és a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők között egyértelműen sérül az egyenlő bánásmód követelménye: az ilyen különbségtétel önkényes - mutatott rá az alapvető jogok biztosa.

Az ombudsman szerint "nyilvánvalóan ésszerűtlen" az a rendelkezés, amely a regisztráció nélküli élettársi kapcsolatot jogi értelemben szorosabb kapcsolatnak tekinti, mint az alkotmányosan védendő bejegyzett élettársi életközösséget. Az ombudsman arra is utalt az indítványban, hogy mindez - ha közvetve is - szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetést valósít meg, az állam által elismert társkapcsolati formában élőket ésszerű ok nélkül zárja ki abból a lehetőségből, hogy egymás közeli hozzátartozóivá váljanak - olvasható az ombudsmani közleményben.

Az alapjogi biztos megállapítása szerint ellentmondásos viszonyba került az új polgári törvénykönyv a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét szabályozó törvénnyel. A jövő év március 15-től hatályos új Ptk.-t az Országgyűlés idei tavaszi ülésszakának első napján, február 11-én fogadták el, és február 26-án jelent meg a Magyar Közlönyben Áder János köztársasági elnök aláírásával.

A parlament döntésével az országnak több mint ötven év után lesz új, az állampolgárok alapvető vagyoni és személyi viszonyait szabályozó magánjogi törvénykönyve. Az új Ptk. több jelentős változást tartalmaz az 1959-ben elfogadott, azóta több mint százszor módosított, most hatályos szabályozáshoz képest. A nyolc könyvből, azon belül csaknem ezerhatszáz paragrafusból álló kódexben helyet kaptak a jelenleg külön törvényben szabályozott családjogi rendelkezések is.

Schiffer András független országgyűlési képviselő március 14-én fordult Szabó Mátéhoz, hogy kezdeményezze az új Ptk. alkotmányossági felülvizsgálatát. Kőrös András kúrai bíró június 13-án egy szakmai fórumon azt mondta: az élettársi kapcsolat védelme gyengült, a házastársi vagyonjog szabályai gazdagodtak a hatályos rendelkezésekhez képest az új polgári törvénykönyvben.