Fémtolvajt fogott Révész Máriusz

Vágólapra másolva!
A fideszes politikust nem tudta lerázni a nála harminc évvel fiatalabb bűnöző, jó háromszáz méteres sprint után sikerült nyakon csípnie.
Vágólapra másolva!

Két gyerekével tartott haza, amikor azt vette észre, hogy az egyik lakatlan ház tetejéről egy tolvaj éppen leszedi a vasból készült hófogókat - idézte fel az előzményeket a Blikknek Révész Máriusz. Odasietett, az egyik szomszéd már hívta a rendőröket, akik szerinte nem mutattak nagy érdeklődést. Ezért felhívta a kerületi rendőrkapitányt, hogy intézkedjen. A tettes, egy 16 év körüli fiú, erre elkezdett szaladni, én pedig utána - mesélte a Blikknek a fideszes politikus.

Miközben Révész Máriusz a tolvaj után nyargalt, vonalban maradt a rendőrkapitánnyal is, így a rendőröket forródróton tájékoztatta, hogy merre üldözi a menekülőt. Révész a hétköznapokon is igyekszik formában tartani magát, és ha teheti, napi öt kilométert fut. Így az előle menekülő fiatalnak nem sok esélye volt, nem tudta lerázni - írta a lap. A fiatalember ezért cselhez folyamodott: 3-400 méter kergetőzés után parkoló autók közé rohant be, majd mintha a föld nyelte volna el, eltűnt. A politikus tudta, ilyen könnyen nem nyerhetett egérutat a tolvaj, gyanította, hogy a közelben rejtőzhetett el. Mint kiderült, egy közelben parkoló furgon alá kúszott be, és Révész az arra járók segítségével fedezte fel. Ekkor a fémtolvaj feladta a küzdelmet, előmászott, és nyugodtan megvárta a rendőröket.

A Blikk úgy tudja, a fiú a pilisi gyerekotthonból szökött meg, és már nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel. Most újabb büntetőeljárás indult ellene lopás miatt.

Kőbányán több körzetben is felszereltettek térfigyelő kamerákat, de ez a környék kimaradt. A bekamerázott helyeken csökkent a bűnözés, viszont itt egyre több a lopás és a betörés - magyarázta Révész, aki nemrég maga is bűncselekmény áldozata lett. Decemberben a házuk elől lopták el az autójukat. Nem volt biztosítása, így 3 millió forintot bukott - sérelmezte a képviselő, aki állítja: nem félt a bűnöző után iramodni, sőt ha szükséges, más esetben is így tenne - írja a Blikk.