Tizenegy év 600 forint és egy paplan elrablásáért

Vágólapra másolva!
A három csapás törvény alapján kapott súlyos büntetést egy hajléktalan.
Vágólapra másolva!

Tizenegy év fegyházra ítélték csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a három csapás törvény alapján azt a hajléktalant, aki ellen 600 forint és egy 2000 forint értékű paplan elrablása miatt emeltek vádat - írja a Magyar Nemzet.

H. Bélát korábban rablásért már kétszer ítélték jogerősen letöltendő szabadságvesztésre (három, illetve négy évre), ezért büntetésének kiszabásánál a bíróság a személy elleni erőszakos bűncselekményeket harmadjára elkövető, többszörös visszaesőket érintő három csapás törvényt alkalmazta.

A terhelt szabadlábra nem helyezhető, és tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen a vádlott védője és az ügyész is jelezte fellebbezési szándékát, így az nem jogerős.

A vádirat szerint a férfi 2012 áprilisában a budapesti Ferenciek terénél az ott kolduló idős nőt meglökte, belenyúlt a táskájába, kiemelte az áldozat pénztárcáját, majd elvette a benne lévő 600 forintot. A második vádpont szerint H. Béla az V. kerületi József Attila utcában kirántotta az árkádok alatt lefekvéshez készülődő nő alól a takaróját. A sértett megpróbálta visszaszerezni a 2000 forint értékű paplant, mire a vádlott megütötte, és megpróbálta lenyomni a földre. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett, a segítségére siető férfival szintén dulakodott a terhelt.

H. Béla korábban beismerte a pénz és a paplan elvételét, de végig azt állította, hogy nem ütötte meg a lépcsőn üldögélő nőt, a takaróról pedig azt hitte, hogy a sajátja, amit elloptak tőle. H. Béla ügyvédje korábban indítványozta, hogy a testület függessze fel az eljárást, és kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál a három csapásként ismert törvényi rendelkezés felülvizsgálatát. Véleménye szerint a vádlott esetében a három csapás alkalmazása "embertelen büntetés" kiszabásával jár. Zumbok Gabriella bíró hangsúlyozta: a rablás tényállásánál nem az elvett tárgyak értéke a mérvadó, hanem az, hogy megszerzésükért a terhelt képes volt erőszakot alkalmazni egy másik emberrel - jelen esetben egy fiatalabb és egy idős nővel - szemben.