A megafonból bömböltette Gyurcsányt

Bíró Márk, a Fidesz képviselője az Országgyűlés plenáris ülésén 2012. október 3-án
Vágólapra másolva!
Bíró Márk kisvárosi autószerelőből lett helyi politikus, majd szorgalmas pártszervezőből a parlament egyik leghallgatagabb képviselője, akiről a múlt héten azt állította Szabó Bálint, hogy köze volt az őszödi beszéd kiszivárogtatásához. Az biztos, hogy Bíró jó kapcsolatban volt Rózsa-Flores Eduardóval, fideszes mentora pedig azt mondja, ha Rózsa neki adta a felvételt, jól tette, hogy eljuttatta a nyilvánossághoz.
Vágólapra másolva!

Bíró Márk szinte teljesen ismeretlen országgyűlési képviselő. 2010 óta ül a parlamentben a kétharmados győzelemnek köszönhetően óriási fideszes frakcióban, de eddig nem sokat tett azért, hogy kitűnjön a tömegből. Például még egyszer sem érezte fontosnak, hogy felszólaljon, de szerepelni vagy nyilatkozni sem szeret, tavaly még azt sem sikerült megtudnunk tőle, hogy miért nem szólalt fel a parlamentben. Ehhez képest a múlt héten egy volt MSZP-s politikus, Szabó Bálint azt állította róla, hogy köze van a rendszerváltás utáni legnagyobb politikai botrányhoz, az őszödi beszéd kiszivárogtatásához (Szabó szerdán délután újabb embert nevez meg azok közül, akiknek szerinte közük volt a kiszivárogtatáshoz).

A parlamentben jól megbújó Bíró a hivatali oldalára feltöltött életrajza szerint gyors és rendhagyó karriert futott be a Fideszben. 1974-ben született Egerben, majd Salgótarjánban szerezte meg legmagasabb iskolai végzettségét, a műszakicikk-eladói képesítést. A Nógrád megyei Pásztót nem említi az életrajzában, pedig ott nőtt fel, és jelenleg is ott él feleségével és kislányával. Mielőtt 2002 után - saját bevallása szerint a Fidesz választási vereségének hatására - bekopogtatott a Fidesz helyi szervezetéhez, autószerelőként dolgozott Pásztón. "Nem volt rossz srác" - mondta róla egy helyi politikus, akinek akkoriban többször is javította az autóját, és a beszélgetéseikből azt szűrte le, hogy Bíróban már akkor is volt politikus hajlam, "úgy láttam, hogy tenni akar valamit, nem rejtette véka alá a véleményét".

Orbán meghálálta a sziszifuszi munkát

Több pásztói azt mondta, Bírót a családi hagyományok is vezethették a politikusi pálya felé, mert nevelőapja is aktívan politizált. A helyi Fideszt akkoriban a megye egyik legbefolyásosabb fideszes politikusa, a szintén pásztói Becsó Zsolt öccse vezette. Bíró 2004-ben a Fidesz helyi titkára, majd a megyei választmány alelnöke lett. Miután Bíró nem került be a helyi képviselő-testületbe, a kétezres évek elején külsős szakértőként dolgozott az önkormányzat pénzügyi bizottságában.

Becsó Zsolt az Origónak azt mondta, Bíró 2004 óta közvetlenül mellette dolgozott, többek között a salgótarjáni kampányait segítette. "2006-ban már meg tudtuk nyerni az önkormányzati választást, amiben benne volt az ő előző években végzett sziszifuszi munkája is" - mondta. Becsó szerint Bíró nagy munkabírású, fát lehetett vágni a hátán, nem a szereplések érdekelték, hanem a háttérben végezte el az aprómunkát. 2006-ban a Fidesz helyi listájáról tagja lett a megyei közgyűlésnek, de több volt képviselőtársa szerint ott sem volt aktívabb, mint 2010 óta a parlamentben.

Ezért is ért többeket meglepetésként, hogy Bíró a 2010-es országgyűlési választásokon biztos befutó helyet kapott a Fidesz Nógrád megyei listáján. Három pásztói is azt mesélte, akkoriban Becsó azzal dicsekedett, hogy Orbán Viktor személyesen hívta fel, köszönte meg neki a pártért tett erőfeszítéseit, és kérte fel az országgyűlési képviselői munkára. "A korábbi években mutatott szervezőmunkáját is értékelte a párt, amikor országgyűlési képviselővé választották" - mondta a döntésről Becsó Zsolt az Origónak.

Bíró Márk Forrás: MTI/Beliczay László

Gyurcsány szól a megafonból

Helyben viszont már akkoriban is az a pletyka járta, hogy Bíró nemcsak a szorgalmával érdemelte ki a parlamenti helyet. Közel tíz, a pásztói és a megyei politikai életet közelről figyelő, különböző pártkötődésű emberrel beszéltünk, de mindannyian azt mondták, egyáltalán nem érte őket meglepetésként Szabó múlt heti bejelentése arról, hogy Bíró Márk részt vett az őszödi beszéd kiszivárogtatásában, mert helyben ezt régóta pletykálták, még ha nem is feltétlenül a legszavahihetőbb emberek.

Annyi bizonyosnak tűnik, hogy Bíró Márk kapcsolatban volt Rózsa-Flores Eduardóval, aki a Pásztótól néhány kilométerre fekvő Szurdokpüspökiben lakott. Szabó azt állítja, hogy Bíró Márk Rózsa-Flores Eduardótól kapta meg az őszödi beszéd felvételét. Mindenki azt mesélte, hogy Rózsa-Flores aktív közösségi életet élt Szurdokpüspökiben és a környező helyeken is. A férfit jobboldali gondolkodásúnak ismerték, és úgy látták, hogy különösen azokkal keresi a kapcsolatot, akik hozzá hasonló elveket vallottak. Bíró akkoriban már a Fideszben politizált, ismerősei szerint "fiatal kora ellenére szeretett kommunistázni".

Becsó szerint Rózsa-Flores világfi volt, aki jó kapcsolatot ápolt az emberekkel, társasági lény volt, és bár a rendszeres kapcsolat ellenére is "homály volt az embereknek az élete, jól el lehetett vele tölteni egy estét, jókat lehetett vele pálinkázni, beszélgetni". Becsó is járt vele egy társaságba, de szerinte Bíróval sokkal szorosabb volt a kapcsolata, mint vele, gyakrabban találkoztak. Megkérdeztük Becsót, mint szól Szabó állításához, amire azt mondta: ő csak annyit tud, hogy aki nem volt ott Őszödön, az nem szivárogtathatta ki a felvételt. "Az biztos, hogy ha lett volna ilyen megkeresés, ha Rózsa-Flores Eudardo engem keres meg a felvétellel, akkor erkölcsi kötelességem lett volna, hogy segítsek, hogy ez eljusson a nyilvánossághoz. Ha Bíró Márknak volt hozzá köze, akkor jól cselekedett."

Az biztos, hogy a felvétel nyilvánosságra kerülése után Bíró személyesen gondoskodott arról, hogy mindenki megismerhesse, többen azt mesélték, hogy a 2006-os önkormányzati választások előtt autóval járta a környéket, és kihangosítón keresztül játszotta le az őszödi beszéd részleteit.

Nem ér rá

Mióta országgyűlési képviselő lett, Bíró egyáltalán nem vesz részt a helyi, megyei közéletben, Pásztón is ritkán látják. Volt olyan forrásunk, aki azt mesélte, a választások után az egyik első dolga volt, hogy kicserélte a telefonját, és még azoknak is elérhetetlen lett, akik korábban kapcsolatban voltak vele.

Bár a parlamenti képviselőként vitt egyetlen ügyét, a szigorú szabálysértési bírságok elleni akcióját Bíró azzal indokolta, hogy a helyi választók panaszait tolmácsolja, minden helyi politikus azt mondta, hogy nemcsak a parlamentben nem beszél, de a helyi választókkal sem tartja a kapcsolatot, "még a látszatra sem ügyel, soha nem tartott még lakossági fórumot" - mondta egy pásztói helyi politikus. "Ez neki nem is dolga, neki más a feladata, a helyi munkát a választókerületi elnökök végzik" - mondta erre Becsó Zsolt.

Szerettük volna megkérdezni Bíró Márkot is, de nem értük el, a telefonján jelentkező titkára azt mondta, ő is nehezen tud vele kapcsolatba lépni, biztosan nem zárkózna el a kérdésektől, de a napokban olyan sok elfoglaltsága van, hogy erre legközelebb a jövő héten kerülhetne sor.