Holttestet emeltek ki a Zagyvából

Vágólapra másolva!
Holttestet emeltek ki csütörtökre virradó éjszaka a tűzoltók a Zagyvából Jászalsószentgyörgynél - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

S. Tóth Anikó tájékoztatása szerint a jászberényi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók a rendőrség kérésére vasárnap óta csónakkal és a szárazföldön is kerestek egy Jászalsószentgyörgyről eltűnt fiút a Zagyvában és a folyó mentén. A kutatás résztvevői a folyó jászalsószentgyörgyi szakaszán, az úgynevezett Vadas részen ismeretlen holttestre bukkantak - tette hozzá a szóvivő. Az elhunyt személyazonosságát, valamint a haláleset körülményeit a rendőrség vizsgálja közigazgatási eljárás keretében.

A Szoljon.hu megyei hírportál információi szerint Jászalsószentgyörgyön járókelők hívták a rendőrséget szerdán éjszaka, hogy egy emberi test lebeg a Zagyva folyóban. Helyiek elmondása alapján a vasárnap eltűnt 13 éves fiút találták meg a katasztrófavédelem munkatársai. A fiúról annyit lehet tudni, hogy barátaival ment le játszani a község Vadas szabadidőparkjába, ahol nyoma veszett.