Letöltendő börtönre ítélték első fokon Szilvásy Györgyöt

Szilvásy György, bíróság
Vágólapra másolva!
A "kémkedési perként" ismert büntetőügyben hirdetett elsőfokú ítéletet pénteken a Debreceni Törvényszék: Galambos Lajos és Szilvásy György letöltendő, Laborc Sándor felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Vágólapra másolva!

Galambos Lajos elsőrendű vádlottat, aki 2004 és 2007 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, a bíróság kémkedésért 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, és a közügyektől 3 évre eltiltotta. Szilvásy György másodrendű vádlottat, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedésért 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélték, a közügyektől 3 évre eltiltották. Mindkettőjük esetében beszámítják a börtönbüntetésbe az előzetes letartóztatásban, illetve házi őrizetben töltött időt.

Ítélethirdetés a kémperben. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Laborc Sándor negyedrendű vádlottat, aki 2007 és 2009 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, a bíróság kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt egy év börtönbüntetésre ítélte, a végrehajtást két év próbaidőre felfüggesztette.

P. László harmadrendű vádlottat, a kémbotrányban felbukkant orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát államellenes bűncselekmények elkövetésének vádja alól felmentette a törvényszék.

A Budapesti Katonai Ügyészség 2011. december 7-én nyújtotta be a vádiratát a volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú tárgyalás lefolytatására a Debreceni Törvényszéket jelölte ki. A büntetőper teljes titoktartás mellett, zárt ülés keretében zajlott, mivel - egy korábbi ügyészségi közlemény szerint - "a per során több, államtitokká minősített tényt érintenek". A vádlottak közül Galambos Lajost és P. Lászlót 2011-ben előzetes letartóztatásba helyezték, majd védői indítványra házi őrizetbe kerültek. A másik két vádlott szabadon védekezhetett. Az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították.

Rengeteg találgatás

Mivel az ügyészég nem közölte, hogy milyen ügyben vették őrizetbe a férfiakat, elég sok találgatás látott napvilágot őrizetbe vételük óta. A magyar sajtó többek között már az Egymásért Alapítvánnyal, a magyar Mol-részvények orosz kézre kerülésével és kormányzati portálok feltörésével is összefüggésbe hozta őket.

A Heti Válasz pedig azt írta, hogy a titkosszolgálati vezetők azt szerették volna megtudni, hogyan jutottak el titkosszolgálati információk a Fideszhez. A lap szerint a Szilvásy-ügyben letartóztatott negyedik férfinak az volt a feladata, hogy megtudja, hogyan jutottak el titkosszolgálati információk a Fideszhez.

Az MSZP hisz az ártatlanságban

"Hiszünk Szilvásy György ártatlanságában" - közölte az ítéletre reagálva Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője. A párt addig koncepciós eljárásnak tekinti az ügyet, amíg az ügy iratanyaga titkos.

Rács mögé kerülhet a maffiabaloldal egyik központi figurája - így kommentálta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Szilvásyra kirótt ítéletet. Azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták szerint nyilvánosságra kellene hozni az ügy iratait, Kocsis Máté azt mondta: az MSZP-nek meg kellene fontolnia e kérését, "mert ezt követelték egyszer már Portik-ügyben is, és nem jártak olyan jól azzal, amikor nyilvánosságra kerültek a dokumentumok".