Ötvenezres büntetés a Tavares-transzparensért

Vágólapra másolva!
Ötvenezer forintos büntetést kapott Kövér László házelnöktől két PM-es politikus. Szabó Tímea és Jávor Benedek a csütörtöki parlamenti ülésen tartott fel egy molinót. 
Vágólapra másolva!

Két független parlamenti képviselő, a PM-es színekben politizáló Jávor Benedek és Szabó Tímea tiszteletdjának csökkentését javasolja Kövér László házelnök. A döntés egyszeri büntetés amiatt, hogy a két politikus a csütörtöki ülésen, amelyen az Európai Parlament által elfogadott Tavares-jelentés miatt Orbán is beszédett mondott, egy molinót tartottak fel.

Ezen az állt, hogy "Nem akarunk olyan Magyarországot, ahol a nagyobb visszaél az erejével és a többség visszaél a hatalmával".

Az ellenzéki képviselők ezzel a miniszterelnöknek a strasbourgi EP-vitában tett azon kijelentésére utaltak, hogy a magyarok nem akarnak olyan Európát, ahol a nagyobb visszaél erejével. A transzparenst az Országgyűlés munkáját segítő személyzet tagjai vitték ki a teremből.

A molinó felmutatásának idejére Orbán Viktor félbehagyta felszólalását, az ülést levezető elnök, Latorcai János pedig felhívta a PM-es politikusok figyelmét, hogy cselekedetük sérti az Országgyűlés rendjét, a házszabályba ütközik, a parlament ezért meg fogja hozni "a megfelelő döntést".

Az Országgyűlés honlapján elérhető, Kövér László által aláírt dokumentumban az áll, hogy "Jávor Benedek és Szabó Tímea országgyűlési képviselők az Országgyűlés 2013. július 4-i ülésén a jegyzőkönyvben rögzítettek szerint az Országgyűlés rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsítottak".

"A tiszteletdíj csökkentésének összegére vonatkozó javaslatomban figyelembe vettem, hogy
nevezett képviselőknek még nem volt fegyelmi ügyük." - zárul a javaslat, melyről a parlament dönt majd.

A Tavares-jelentésre ma fogadott el válaszhatározatot a parlament.

A jelentésről, mely a jogállamiság magyarországi helyzetét térképezte fel, itt olvashat részletesen.