Németh Miklós a dugó miatt nem volt ott Horn temetésén

Vágólapra másolva!
A forgalmi dugó miatt nem jutott át időben Budáról Pestre, ezért nem vett részt Horn Gyula temetésén - állítja Németh Miklós volt miniszterelnök. A politikus taxival ment volna, de a Rácz fürdőnél visszafordult. Utoljára 13 éve találkozott volt külügyminiszterével.
Vágólapra másolva!

Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke a hétfő délelőtti dugó miatt nem jutott el Horn Gyula volt kormányfő temetésére. A politikus vasárnap utazott haza balatoni nyaralójából, de lakása postaládájában sem a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságtól, sem a Magyar Szocialista Párttól (MSZP) nem talált meghívót Horn Gyula temetésére - közölte az MTI-vel.

Mivel részt akart venni a temetésen, hétfő reggel kilencre taxit rendelt a lakásához, ám a forgalmi dugók miatt háromnegyed óra alatt sem tudott átjutni a Dunán, ezért a Rácz fürdő elől visszafordult. A korábbi kormányfő bírálta, hogy a szervezők nem gondoskodtak a résztvevők akadálytalan megérkezéséről.

Az MTI értesülése szerint a szervezők - akik senkinek sem küldtek meghívót, csak úgynevezett értesítést - Németh Miklósnak is küldtek értesítést. A temetés előtti "főpróbán" az MSZP jelen levő illetékese azt mondta, hogy a volt miniszterelnök megkapta az értesítőt, és az MSZP illetékese arról is tájékoztatta a szervezőket, hogy Kiss Elemér, a Horn-kormány államtitkára fogja elvinni Németh Miklóst a temetésre.

Horn Gyula volt szocialista miniszterelnököt hétfő délelőtt a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkert 15. számú parcellájában helyezték örök nyugalomra. Horn Gyula 1994 és 1998 között volt kormányfő, 1989 májusától 1990 májusáig pedig a Németh-kormány külügyminisztere volt. Németh Miklós az MTI-nek vérbeli politikusként jellemezte Horn Gyulát, akivel - mint visszaidézte - utoljára 2000 novemberében találkozott.