Vágólapra másolva!
A pénzen vitatkoztak korábban, valószínűleg ez indította tettére a gyilkost, aki késsel megölte az anyja élettársát Hódmezővásárhelyen.
Vágólapra másolva!

Több késszúrással megölte az anyja élettársát egy 31 éves férfi Hódmezővásárhely külterületén - közölte a rendőrség.

A Délmagyar szerint a két férfi a pénzen vitatkozott. "A bácsi megkapta a nyugdíját, ami pár napig tartott ki. Talán ez volt az egyetlen jövedelmük" - mondták a szomszédok a lap szerint. Azt is elmondták, hogy tudtuk szerint nem először bántotta az idős férfit a gyilkos, akinek nem volt munkája, "viszont az italt szerette".

A lap azt írta, hogy a fiatal férfi ellen a rendőrség több eljárást is folytatott, mert korábban is bántalmazta már családtagjait.

A lap információi szerint az idős férfi az ágyában feküdt, amikor a tettes leszúrta, de ezt a rendőrség nem erősítette meg. Szóváltás nem volt közöttük, egy korábbi vitájuk indíthatta tettére a gyilkost.