Hello schatzi, jössz fickizni?

2013.07.24. 09:43

A felmérések szerint a zürichi utcákon álló prostituáltak nagy része magyar. A megkérdezettek többsége azt állítja, hogy Nyíregyházáról vagy a Nyírségből származik. Cikksorozatunkban megszólaltattuk a jelenségben érintetteket, ellátogattunk Nyíregyházára és a közeli falvakba és a zürichi Sihlquai-re, ahol a magyar nők állnak. Harmadik állomásunk Zürich, ahol legálisan vagy engedélyek nélkül dolgoznak az utcán a magyar prostituáltak. Egy hétig beszélgettünk velük.

Jól szituált, fehér inges, bőrcipős férfi közeledik az utca túloldaláról, mintha csak esti egészségügyi sétára indult volna egy zürichi bankban töltött munkanap után. Egy üzlet kirakata előtt három magyar lány álldogál. A kirakatban egy poszterről Bono, a harmadik világ éhezőinek önjelölt megmentője figyeli a jelenetet. A férfi a kis csoport felé közeledik, az egyik lány odaszól neki: "Hello schatzi, jössz fickizni?"

Pár méterrel odébb mennek, váltanak néhány szót, majd elindulnak együtt, és befordulnak a sarkon. Húsz perccel később a férfi jön visszafelé, ekkor már egyedül, inge gallérját igazgatja, pár lépéssel mögötte ballag a lány. A Langstrasse egyik mellékutcájában vagyunk, Zürich negyedik kerületében, a ficken szó németül azt jelenti: dugni.

Két perc múlva három középkorú férfi közeledik. "Azt a bal szélsőt nézzétek meg, annak akkora van, a múltkor el is küldtem" - mondja az egyik lány, a többiek nevetnek. A másik odapattan egy idősebb férfihoz, gátlás nélkül átkarolja, majd elrebben tőle: "Láttátok milyen fogsora volt?" Megint nevetnek, élvezik, hogy csúfolódásuk tárgya nem érti őket.

Egy utcalányokról készült Almodóvar-filmbe is képzelhetnénk magunkat, ha nem tudnánk, hogy a jókedv csak látszat: a kis csoport tagjainak élete egyáltalán nem vidám. Ha a hátuk mögött figyelő Bono tudná, milyen környezetből származnak, Afrika helyett Kelet-Magyarország felé irányítaná magángépét. A lányok többsége ugyanis a Nyírségből vagy Miskolc környékéről érkezett, néhányan Baranyából és Pest megyéből, gyakran nagyon szegényes körülmények közül. A kis csapat Svájcban strichelő a néhány száz magyar nő közé tartozik.

A negyedik kerületi Langstrasse és Schöneggstrasse környékén tilos a prostitúció, de erre sokan fittyet hánynak. Hangulatképek Zürichből. Kattintson a képre a lejátszáshoz, a teljes történet multimédiás feldolgozását pedig az Origo Fotó rovatában találja.

Fotók, hang és videó: Hajdú D. András - Origo

Hozzátartozóik vagy tudják, vagy nem, hogy mivel foglalkoznak. A leggyakoribb mese, amit a családnak beadnak, hogy szállodában takarítanak. Általában két héttől három hónapig maradnak, csak nagyon kevesen töltenek itt egy egész évet - ahhoz már tartózkodási engedély kell. Többüket egy vagy több gyerek várja otthon.

Papírokkal legális

Svájcban a szexuális szolgáltatás nyújtása és igénybevétele legális. A külföldieknek munkavállalói vízumot kell váltaniuk, amivel 90 napig maradhatnak az országban, szükség van továbbá egy nyilvántartási igazolásra is a Gazdasági és Munkaügyi Hivataltól, illetve idén januártól egy automatákból kiváltható engedély is kell - ezekkel legális a szexipari munka. A magyarok száma nagyjából 2006-2007-ben ugrott meg Zürich utcáin, jelenleg ők vannak a legtöbben.

Engedélyt 2013 júniusában 235 nő váltott ki, hogy rajtuk kívül még mennyien dolgoznak illegálisan, azt csak becsülni lehet. A svájci prostitúció roppant csalogató: a magyarországi munkavállalási nehézségek, a rendőri igazoltatások és a hatalmas tarifakülönbségek miatt a prostitúció átszerveződött, migrációs jelenség lett.

"Tele van a város, itt, a negyedik kerületben kb. minden második ember kurválkodik vagy drogokkal kereskedik" - mondja egy harmincegy éves prostituált, aki hat éve jár vissza Zürichbe. Míg a magyar lányok sokszor a svájci életvitel legelemibb részeivel sincsenek tisztában, és a németet a legjobb esetben is csak törik, a munkájukra vonatkozó szabályokról általában pontos ismereteik vannak. Tudják például, mikor és hol lehet állni, hogy néznek ki az álruhás rendőrök vagy hogy a svájci utcákon tilos a gázspray.

Egy héten át beszélgetünk magyar prostituáltakkal, ami alatt a prostituált vagy a kurva szó alig hangzott el. Helyette üzletről vagy munkáról beszéltek a lányok. Több-kevesebb szégyenérzetet mindenkinél érzékeltünk, de a kezdeti tartózkodás után általában megnyíltak a nők. Túl sokáig azonban nem akartak trécselni, mert az rontja a bizniszt.

Akik a szobára viszik fel a kuncsaftokat

Sok magyar lány lakik a negyedik kerületi Langstrasse és Schöneggstrasse környékén, ahol ugyan tilos a prostitúció, de ahogy a bevezetőben látott jelenet is mutatta, erre sokan fittyet hánynak. Általában kettesével, jóval áron felül bérelnek szobát, oda viszik fel a kuncsaftjaikat. A legolcsóbb lakás ára, amit a lányok említettek, fejenként napi 40 frank (kb. 9500 forint), ha egyedül bérlik, ennél több is lehet. Többen emlegetik ugyanannak a svájci férfinek a nevét - egy "szőke, kék szemű hájfej" -, sok magyar lánynak ő ad ki szobát.

Egy lakás a Langstrasse közelében, amit több lány bérel együtt. Kattintson a képre a lejátszáshoz, a teljes történet multimédiás feldolgozását pedig az Origo Fotó rovatában találja.

Fotók, hang és videó: Hajdú D. András - Origo

Egy ilyen, főleg magyar prostituáltak által használt háromszobás langstrassei lakást mutat a hazautazása előtti napon Kriszti. A 22 éves cigány nő egy Miskolc melletti faluból érkezett. Nyolc általánost végzett, egy kétéves és egy három hónapos gyerek anyja.  Először 17 évesen állt ki az utcára Miskolcon. Amíg ő távol van, a gyerekeire az anyja vigyáz, aki tisztában van azzal, hogy a lánya miből támogatja a családot. Ősszel lesz második éve, hogy visszajár Zürichbe. Ennek ellenére nem ismeri a várost, még a lakóhelyétől fél órára lévő tónál sem járt, csak a város méreteiről vannak elképzelései: "Zürich sokkal nagyobb, mint Miskolc, meg szebb is."

Egy négyemeletes ház harmadik szintjén bérel szobát közösen egy másik magyar lánnyal. A berendezés puritán: a franciaágyon kívül egy csap, fölötte neoncső, kis asztal, a mosdón féldecis jägeres üvegek, a polcokon rengeteg - a gyerekeknek szánt - plüssállat. A fülledt meleg ellenére a paplanba félig betakarózva, dzsekiben, az ágyon heverve beszél - ezt az ágyat osztja meg magyar lakótársával, és itt intézi az üzletet is.

Hétköznapokon este héttől éjfélig-egyig dolgozik, pénteken és szombaton hajnali 4-5-ig. A vasárnap szünnap. Egy nap alatt öt-hat kuncsaftot hoz fel, az a nap már rossznak számít, ha csak kettő jön össze. "Ez a hét hál' istennek jól pörgött, hat-hét kuncsaft volt naponta" - mondja álmosan. Bár a kerületben illegális a prostitúció, mégis sokan vállalják a kockázatot, mivel biztonságosabbnak érzik, ha a bérelt lakásukba vihetik fel a férfiakat. "Ha valaki erőszakos, szólunk a főbérlőnek, aki a házban lakik. Ha meg is üt, nem csinálom, azt szoktam kiabálni ilyenkor, hogy chef, chef! Kocsival nem merek elmenni senkivel."

Általában a ház közelében ácsorogva szólítja le a kuncsaftjait: "Hello, kommst du Zimmer?" (Helló, jössz szoba?). "Leginkább szexet kérnek, és főleg az idősebb férfiak. Vannak néha extra kívánságaik is, de azokat nem vállalom be, nekem nem ér annyit ez a pénz. Ha undorodom tőle, fel nem hozom" - mondja. Összességében nincs baja a zürichi kuncsaftjaival, de a miskolciakat kedvesebbnek tartja.

A rendőrség pontosan tudja, mi folyik a negyedik kerületben, és ezt igyekszik is láttatni: naplemente után gyakori kép a járőrkocsi és az igazoltatás. Krisztinek nincsenek meg a szükséges papírjai, mégsem tart a lebukástól: "Ha a rendőrségtől tartani kellene, nem csinálnám." Ebben valószínűleg téved, eddig alighanem csak szerencséje volt. A Bono-poszter előtt ácsorgó csoport egyik tagját például a találkozásunk után egy nappal 300 frankra büntették, egyrészt, mert tiltott helyen állt, másrészt, mert a papírjai is hiányoztak. Akit többször elkapnak, annak az ügye a bevándorlási hivatalnál köt ki, onnan pedig egyenes út vezet az országból való kiutasításig.

"Nem barátnősködök, mert a barátság nem visz jóra. Mert ha barátnősködök, akkor azzal vagyok elfoglalva, és nem a munkával" - fejtegeti Kriszti. Általában két hetet marad, "utána már nagyon hiányoznak a gyerekek". Szabadidejében az állomás felé sétálgat, mert arra ismeri az utat. A lányok annyira félnek, hogy eltévednek az ismeretlen nagyvárosban, hogy inkább ki sem mozdulnak az utcájukból.

Kriszti élettársáról vagy férjéről csak homályos képet kapunk, ha minden igaz, ő is magyar, kint van Svájcban, csak beteg. Bizonygatja, hogy egyedül dolgozik, ugyanakkor egy óra leforgása alatt legalább ötször csörren meg a telefonja, és a válaszai alapján a telefonáló többször firtatja, hogy egyedül van-e. A megkeresett pénzt Kriszti naponta felrakja a bankkártyájára. És mi a célja vele? "Házat venni Miskolcon" - vágja rá. Ehhez számításai szerint már csak egy hetet kellene dolgoznia, másnap mégis hazamegy. "Még fogok jönni" - mondja fáradt tekintettel. És ha meglesz a ház? "Akkor is jövök, otthon ötvenezret kapnék havonta."

Akik az utcán állnak

Hasonló célokat emlegetnek azok a lányok is, akik a Sihlquai, a prostitúcióra kijelölt utca nagyjából 600-800 méteres szakaszán állnak: házfelújításról beszélnek, új ház vásárlását emlegetik, de sokan már akkor úgy érzik, hogy megérte, ha otthon maradt gyerekük elé rendszeresen kerül étel, vagy a család törleszti az uzsorakamatot.

Az utat egyik oldalról a Sihl folyó, a másikról ipari épületek határolják, ide torkollik a Westring is. Az út egyik részén este 7-től, a hosszabbik szakaszán, a Dammweg és a Kornhausbrücke között 10-től lehet legálisan szexuális szolgáltatásokat kínálni, egészen hajnali 5-ig. Szinte mindenki magyar az utcán, szombat este 40-50-en is lehetnek, egyetlen nő néz csak értetlenül, amikor magyarul szólunk hozzá.

Rakok fel pénzt - Ildikó története folytatódik, a Langstrassén és a Shilquai-n, Zürichben. Kattintson a képre a lejátszáshoz, a teljes történet multimédiás feldolgozását pedig az Origo Fotó rovatában találja.

Fotók, hang és videó: Hajdú D. András - Origo

Többségük 17-22 évesnek tűnik, sokan romák; a közös bennük az, hogy Zürichben ők árulják legolcsóbban a szexet. A lányok úgy sorolják a szolgáltatások tarifáját, mintha egy értelmezés nélkül bemagolt verset mondanának fel: "Blasen fünfzig, ficken achtzig, komplett hundert." Többek német tudása ki is merül ennyiben. Estéről estére kelet-európainak és arabnak tűnő fiúk és férfiak kiabálnak és mutogatnak ki a kocsikból, van olyan autó is, amelyik megáll. Rövid beszélgetést követően beszáll egy lány, és elhajtanak.

A magyar lányok levitték az árakat

Az utcán a lányok nem túl beszédesek, más a helyzet a Flora Dora - az utcai prostituáltakat segítő szociális szolgálat - kisbuszánál. A zürichi önkormányzat által létrehozott szervezet kisbusza männerfreie Zone, azaz férfimentes övezet, és ezt tiszteletben is tartja mindenki. Ide jöhetnek a Sihlquai munkásai minden panaszukkal, de kérésre óvszert, apró falatokat, teát kapnak, esténként pedig kétórás orvosi ügyeletet is igénybe vehetnek. Este 9-kor sokan itt esznek először - az egyik közeli pékség rendre áthozza a megmaradt pékárut, így ínycsiklandó muffinok is sorakoznak az asztalon.

Az egyik lány azt panaszolja, hogy előző nap egy csivavát akart neki adni valaki fizetségül, amit egy női táskában cipelt. Nemet mondott, ami egy idősebb festett szőke hajú nő szerint nagy hiba volt. "Bolond vagy? Kétezer frankért el lehetett volna adni!" A harmadik ironizál: "Komolyan, holnap olyan pólót fogok venni, amire az van írva, hogy GRATIS."

Nem megy már olyan jól a Sihlquai, mint régen - ez a legfőbb téma a lányok között. "Csak azok keresnek jól, akik kicsi pénzért mennek el, gumi nélkül" - mondja az egyikük. Ennek a mondatnak a variációit még rengetegszer halljuk a hét során. Hogy ki volt az első, senki sem tudja, egy Guadeloupe-ból származó nő, aki már tíz éve dolgozik a Sihlquai-n, a magyar lányokat hibáztatja, ők pedig azokat a honfitársaikat, akik stricivel dolgoznak: "A stricis lányokkal van a probléma, mert őket nagyon hajtják. Ők azért mennek el gumi nélkül is - mert úgy többet lehet kérni -, hogy a nap végére meglegyen a pénz." Egy másik szerint "a stricik logikája, hogy minél kevesebbet kérnek a lányok, annál többen jönnek majd. Ez teszi tönkre az üzletet".

A guadeloupe-i nő szerint az új mentalitás a vendégkört is átalakította. "Négy-öt éve még jól szituált svájciak jöttek ide, most főleg albánok, törökök, koszovóiak a kuncsaftok, plusz egy-két idősebb svájci törzsvendég" - panaszolja. Ennek következményeként jelenleg bevándorló az is, aki a szolgáltatást nyújtja és az is, aki igénybe veszi. "A magyarok ráadásul minél hamarabb végezni akarnak - folytatódik a guadeloupe-i nő panaszáradata. - És azért sem jönnek a férfiak, mert nem tudnak velük beszélni. Régebben egy éjszaka alatt megkerestem 800-1000 frankot, most jó, ha ennek a felét sikerül" - mondja a kávéját kortyolgatva. A leghosszabb aktus átlag 20 percig tart, de szerencsésebb - magyarázzák ezt már a magyar lányok -, ha fele- vagy negyedennyi idő alatt letudják az üzletet.

Epizódok a Sihlquai-n dolgozó lányok életéből. Kattintson a képre a lejátszáshoz, a teljes történet multimédiás feldolgozását pedig az Origo Fotó rovatában találja.

Fotók, hang és videó: Hajdú D. András - Origo

2009-10-ig ment jól a Sihlqai, és a tarifa valóban magasabb volt. Most a kis rigmusból hallott átlagárakkal dolgoznak, de 20-30 frankot még ebből is hajlandók engedni. Persze még ez is a három-négyszerese annak, amit a Nyíregyháza melletti utakon el lehet kérni, ráadásul legálisan, svájci viszonylatban viszont ez kevés pénz a szolgáltatásokért. "A múltkor röhögött a kuncsaft, pedig nem viccet meséltem, hanem az árakat. Ha nagyon nem keresek, én is elmegyek nyolcvan helyett ötvenbe" - vonja meg a vállát egy göndör hajú, húsz év körüli lány. Egy erős hétvégén most 400-500 frank jön össze (kb. 120 ezer forint) - mondják többen. Hét közben a száz frank (kb. 24 000 forint) a nap végén már jónak mondható.

Stricik és kápók hálójában

Ez a pénz azonban csak a legritkább esetekben marad teljes egészében a lányoknál. A lakbér csak egy dolog, a bevételnek gyakran a felét, de van, amikor akár a 60 százalékát, legrosszabb esetben pedig az egészet leadják a striciknek. Nekünk mindenki azt mondta, hogy önállóan dolgozik, de a svájci rendőrség szerint ez inkább a kivétel, mint a szabály. És maguk a lányok is tudják egymásról, kinek van stricije, és kinek nincs.

Egy gimnáziumot végzett, Svájcban évek óta egyedül dolgozó nő szerint az általános képlet a következő: sokan mondják azt, hogy nincs stricijük, mivel a férfi csak a kedves párjuk vagy élettársuk, aki x összegért "vigyáz rájuk". Egy férfinak általában több nője van, versenyezteti őket, ki keres jobban. Sokszor kamu féltékenységgel manipulálják a lányokat, és sokan nem engedik, hogy a lányoknak törzsvendégük legyen, mert tartanak tőle, hogy onnantól kezdve esetleg elkezdenek kötődni a férfihoz. Szerinte ez a mentalitás öröklődik: "A roma kisfiú gyerekkorában azt látja, hogy apuka ismertebb régi strici, anyuci kijön, aztán a fiú elkezdi szédíteni a nőket."

A stricik Svájcban láthatatlanok, ha felbukkannának a Sihlquai-n, perceken belül igazoltatnák őket. Ezért inkább bárokban, a negyedik kerületi dönereseknél vagy a szálláson várják ki a lányok munkaidejének végét. A stricik bevett taktikája, hogy a szerelem és az odafigyelés ígéretével kötik magukhoz a nőket. A lányok pedig ki vannak éhezve erre, hiszen sokan rosszul működő, hátrányos helyzetű családokból vagy intézetből jönnek.

Talán még a striciknél is rosszabbak az úgynevezett kápók. Ők gyakran a stricik barátnői, és egyfajta összekötő szerepet töltenek be a prostituált és a strici között. Nem egy közülük korábban prostituált volt. Találkozunk is ilyen nővel a Sihlquai-n: középkorú, kiélt arcú, hosszú fekete hajú nő, mellette egy fiatal lány álldogál. Mivel tudja, hogy nem zavarhat el minket, csak annyit bök oda: "muszáj ezt?". Az összes lány azt mondja, hogy a kápókat utálja a legjobban.

Aki okosabb vagy tapasztaltabb, az látja a kiutat. "Kartelloznunk kellene. Ha összetartanánk mi, lányok - ami most nincs így -, akkor kifizetnének minket rendesen" - magyarázza inkább nekünk, semmint a többieknek egy szőkére festett, 50 körüli nő.

Semmit sem lehet rátok kényszeríteni

Csütörtök este van, a Flora Dora információs estjén vagyunk a Sihlquai egyik klubépületében. Kilenc körül kezdenek szállingózni a nők, több köztük az ismerős arc. Szórakoztató módon tálalt, informatív magyar és német nyelvű vetítés kezdődik a prostituáltak svájci munkavállalásáról, az egészségi kockázatokról, a helyes óvszerhasználatról, biztonságról, erőszakról, terhességről. És a jogaikról, melyekről a többségnek fogalma sincs. "Semmit sem lehet rátok kényszeríteni" - ezt próbálják beleplántálni a fejekbe, a legtöbben ugyanis nem ezt a mentalitást hozzák magukkal otthonról. Sokan például nem élik meg kizsákmányolásként a kizsákmányolást vagy erőszakként az erőszakot, ha elcsattan egy-két pofon, megvonják a vállukat. Előfordult ez már velük máskor is - magyarázza Ursula Kocher, a Flora Dora vezetője.

Az utcai prostituáltakat segítő szociális szolgálat, zürichi önkormányzat által létrehozott Flora Dora információs estje és kisbusza. Kattintson a képre a lejátszáshoz, a teljes történet multimédiás feldolgozását pedig az Origo Fotó rovatában találja.

Fotók, hang és videó: Hajdú D. András - Origo

A szervezet magyar munkatársa szavakkal kíséri a vetítés képeit. A fejtágítást viszonylag fegyelmezetten nézik a lányok, néha kommentálják a látottakat, vagy felnevetnek. A kanapékon tucatnyian ülnek, ki-be mászkálnak, aki telefonhívást kap, kimegy, aztán vagy visszajön, vagy nem.

A vetítés végén többen visszamennek dolgozni, ám amikor leszakad az ég, többen itt vannak újra. Éjjel egyig áll nyitva előttük az ajtó. Tizenegy felé YouTube-buli kezdődik, a leggyakoribb trackek Nótár Mary, Kis Grofo, Bódi Csabi, Morandi. Két lány táncolni kezd, egy fiatalabb felfújja a demonstrációs céllal kibontott óvszert, és röplabdázni kezd vele. Olyan, mint egy gyerek, mondjuk, nem is néz ki többnek tizenhétnél. Visszatér a bevezetőben leírt keserédes hangulat, néhány pillanatra megfeledkezik róla az ember, hogy miért is van itt és, hogy ez nem Magyarország. És arról is, hogy ha nem tudnánk, a gesztusokból akkor is nyilvánvalóvá válna, hogy a jelen lévő nők és lányok jelentős részének komoly pszichés problémái vannak.

Elkerülhetetlenek a pszichés zavarok

Sok olyan nővel találkozunk, aki elsőre kiegyensúlyozottnak tűnik, de pár perc után kiderül, hogy ez csak a látszat. "Pszichésen megterhelőbb, mint testileg" - mondja egyikük. Amikor arra kérjük, mondjon példát, azt válaszolja, hogy mondjuk, amikor a kuncsaft hirtelen mást akar, mint amit előre megbeszéltek. Többen állítják, hogy teljesen el tudják választani a "munkát" és a magánéletüket, de ez a prostitúcióval foglalkozó civil szervezetek szerint pusztán önvédelmi stratégia. Elkerülhetetlenek a kisebb, de inkább nagyobb mentális betegségek, általános a poszttraumás stressz zavar. "A prostitúcióban élő nők gyakran fatalistának tűnnek, hiszen megtanulták, hogy nem rendelkezhetnek a saját életükről, de még a testükről sem. Az öngyilkosság gyakran a prostitúcióból való kiútként, megoldási lehetőségként szerepel a szexuálisan kizsákmányolt nők eszköztárában" - magyarázza Sebhelyi Viktória szociológus, aki hosszan kutatta az emberkereskedelem témáját Magyarországon és Zürichben. "Tapasztalatom szerint lelkileg annyira elviselhetetlen teher a szexuális kizsákmányolás, hogy leegyszerűsítve a benne élő nők különböző megküzdési stratégiákat használnak annak érdekében, hogy kikapcsolják az agyukat" - teszi hozzá.

Többen nyúlnak rendszeresen antidepresszánsokhoz, amfetaminhoz, de nem ritka az alkohol- és a drogfogyasztás sem. A drogok közül ecstasy, kokain, heroin a sorrend, sokan itt válnak függővé. Gyakori kép a Sihlqai-n a vodkásüveget lóbáló magyar nő, és találkoztunk olyannal is, aki bevallja, hogy néha bedob egy-két bogyót. Kiutat ritkán látnak, és segítségért is csak nagyon ritkán fordulnak a civil szervezetekhez vagy a rendőrséghez. A magyar és a svájci civilek egyetértenek abban, hogy ez csak akkor történik meg, ha a teljesítménykényszer már elviselhetetlenül nagy.

Akik a nők pénzére vadásznak

Vannak persze olyanok is, akiknek a házasság hoz kitörést - nem ritkák a Sihlquai-n a lánykérések. Olyan is akad, aki pár hónap alatt megtanul annyira németül, hogy el tud helyezkedni takarítónőként. De a többség két hét, három hónap után hazamegy, és amint tud, újra jön. A szerencsésebbek legalább pénzzel a zsebükben indulnak neki a tizenhárom órás vonatútnak. Tudják ezt a tolvajok is: a Budapestre tartó éjszakai vonatokon kisebb bandák szakosodtak a tömött pénztárcával hazatérő prostituáltakra. Ausztriában szállnak fel - pedig többnyire nem osztrákok -, és egy vagy két megálló alatt végeznek is. Az egyik éjszakai vonat utaskísérője szerint szinte minden vonaton előfordul, hogy kirabolnak két-három alvó nőt, "én pedig nem vagyok karatekobra, hogy lefogjam a kezét. Egyébként is, úgy mozognak ezek, mint a párducok."

Ez az egész helyzet augusztus végétől örökre megváltozik. Várhatóan akkorra készülnek el a zürichi belvárostól jóval távolabb eső, 9. kerületi Depotwegen az úgynevezett szexbokszok. Kölni, utrechti és esseni példákat követve ugyanis Zürich bokszokat alakít ki riasztógombbal, közelben felállított mosdókkal, könnyen riadóztatható ügyeletes rendőrökkel. A változástól a város nagyobb biztonságot vár. A lányok szerint a nagyobb kontroll miatt csak a kuncsaftok száma fog csökkenni.

Akik a kuncsaftokkal foglalkoznak
A Zürcher AIDS-Hilfe segélyszolgálat oldalprojektje a Don Juan külön gondot fordít a Freier, azaz a kuncsaftok felvilágosítására. A német nyelv különös iróniája ez a szó, melynek elsődleges jelentése szabad. A szervezet munkatársai havonta kétszer-háromszor szórólapokkal járják körbe a 4. kerületet, mert a Sihlquai-nél nehezen jutnak a kuncsaftok közelébe, mivel ott tilos kiszállni autóból. Ismerik az úgynevezett kontaktbárokat, és azokat keresik fel diszkréten közelítve az emberekhez. Nem moralizálnak. "Mi nem a katolikus egyház vagyunk" - mondja Marijn Pulles, a projekt vezetője.  Céljuk a tudatosság kialakítása: "tiszteljék, hogy ezek a nők itt a munkájukat végzik. A tisztelethez pedig hozzátartoznak az óvszer, a korrekt árak és, hogy nem viselkednek agresszívan velük". Az egyik legfontosabb téma a nők jogai, a másik a szexuális úton terjedő betegségek. "Sokan tudják, hogy védekezni kellene, a férfiaknak csak egy kisebb része nincs ezzel tisztában". Pulles szerint "az az érv szokott leginkább hatni, hogy ha önnel óvszer nélkül elmegy egy nő, akkor ezt teszi mással is." 

(A cikksorozat létrejöttét a Robert Bosch Alapítvány támogatta a "Journalisten vor Ort" program keretében. Korábbi két cikkünket a témában itt és itt olvashatja.)

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK