Luxusszobával akartak kedveskedni Vitézynek

Vágólapra másolva!
Egy balatoni négycsillagos szállodában foglalt szobákat Vitézy Dávidnak, a BKK vezetőjének az a cég, amely nemrég 6,7 milliárdos beruházást nyert a közlekedési vállalattól - írta a Blikk. Vitézy nem ment el, és szerinte nem nyaralásról lett volna szó.
Vágólapra másolva!

Balatoni luxusnyaralást akart ajándékozott Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának a Synergon informatikai cég, amely a 6,7 milliárd forintos Futár-beruházást nyerte meg - írta a Blikk. "Kedves Vitézy Dávid, ezúton szeretnénk Önt és partnerét vendégül látni egy kis kikapcsolódásra" - szólt a lap szerint a négycsillagos szállodába szóló utalvány.

A Blikk azt írta, hogy két felnőttnek 61 428 forintba kerül éjszakánként egy Deluxe kétágyas szoba, amelyet felajánlott az iroda. Három éjszakára ez tehát 184 284 forint. A Blikk szerint a szálloda recepcióján is megerősítették pénteken, hogy várják Vitézyt.

A Blikk megkereste a BKK vezetőjét is, aki először azt mondta, nem tud semmiről, és Budapesten tartózkodik, nem is tervezett a Balatonra utazni. Később közölte, hogy a Synergon vezérigazgatójának levelére hivatkozva, hogy rendezvénysorozatot szerveztek "az összehangolt diszpécsermunkát szolgáló Futár-projekt lezárása után". Ezért a Synergon lefoglalta a szobákat, de a Futár határideje csúszik, így a rendezvény is. Csillag Miklós, a Synergon vezérigazgatója azt mondta a lapnak, hogy adminisztrációs hiba volt a szobafoglalás.

Ősszel startol a Futár

Közben a Népszava szerdán közölte, hogy szeptember végén startol a BKK új forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszere, a Futár. A lap szerint a járművek kétharmadát már felszerelték az új rendszerrel, és kevés kivétellel már mindenhová kihelyezték az új utastájékoztató kijelzőket is. Az új rendszer által szinte méterre és másodpercre pontosan megállapítható lesz a BKV járműveinek helyzete.

A Futár kiépítése eddig 1500 járművön - 1408 autóbuszon és 92 trolibuszon - történt meg. A buszok és trolibuszok szerelése lassan befejeződik, és már nekikezdtek a villamosok átalakításának. A projekt leglátványosabb eleme a 263 megállóhelyi, csomóponti utastájékoztató berendezés lesz, ezek 95 százalékát már telepítették, szeptember 20-ig a maradék 15 kijelző is a helyére kerül. A 6,7 milliárdos - uniós támogatással megvalósuló - beruházás fővállalkozója a Synergon.

Frissítés

A cikk megjelenése után a BKK azt írta az Origónak, hogy Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója sem Zamárdiban, sem más Balaton környéki településen nem járt az elmúlt napokban, és így nem szállt meg az említett szállodában, és nem vett részt a Balaton Sound fesztiválon sem. "Az állítólag a BKK vezérigazgatójának nevére szóló szállodafoglalásra vonatkozó újságírói megkeresések alapján Vitézy Dávid azonnali tájékoztatást kért a Synergontól, ezt a tájékoztatást a Blikk megkapta és kiforgatta." A BKK szerint "mint köztudomású, egy utazási irodánál bármilyen névre lehet belföldi hotelfoglalást indítani a megnevezett személy tudta, beleegyezése nélkül is. A fenti esetben is ez történt."