Nyolc órán át kérdezték ki Vizoviczkit

Vágólapra másolva!
Részletes, érdemi vallomást tett a Központi Nyomozó Főügyészségen Vizoviczki László, és kérdésekre is válaszolt szerdán - közölte az Origóval új védője, Futó Barnabás ügyvéd. Az ügyben bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak.
Vágólapra másolva!

Reggel kilenckor kezdődött Vizoviczki László kihallgatása, a rendőrök nyolc órán át, délután ötig kérdezték a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeinek volt működtetőjét. Futó Barnabás, Vizoviczki új ügyvédje az Origónak azt mondta, mivel egy folyamatban lévő ügyről van szó, sem a kérdések témájáról, sem ügyfele válaszairól nem kíván részleteket közölni.

Az ügyvéd azt is mondta, hogy korábban, még az előző védőjével is több alkalommal tett vallomást Vizoviczki, ez az alkalom volt viszont az első, amikor csak a rendőrök kérdéseire válaszolt.

Futó Barnabás korábban az MTI-nek hangsúlyozta: védence nem volt sem szervezője, sem vezetője bűnszervezetnek, nem kapcsolódnak hozzá a Hajógyári-szigeten esetlegesen elkövetett, kábítószerrel vagy prostitúcióval kapcsolatos cselekmények. Hozzátette: Vizoviczki Lászlónak nincs köze a Hajógyári-szigeten eltűntekhez, sem pedig P. Tamáshoz, aki ellen Prisztás József meggyilkolása és több más súlyos bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Ügyfelét hivatalos személy által társtettesként elkövetett vesztegetés gyanújával hallgatják ki, védence a Központi Nyomozó Főügyészség eljárását korrektnek tartja - mondta Futó Barnabás.

A Vizoviczki László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, és az év májusában fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőröket is. A gyanú szerint Vizoviczki Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt, és neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek az volt a feladata, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens szórakozóhelyeken viszont a rendőrök razziákat tartsanak. Az ügyben több volt, magas beosztású rendőrtiszt ellen is eljárás folyik.

Vizoviczki Lászlót május végén elengedték az előzetes letartóztatásból, és házi őrizetbe helyezték.