Bővülhet az iskolakezdési utalványokat elfogadó helyek száma

Vágólapra másolva!
Most csak 19 városban lehet iskolakezdési utalvánnyal fizetni a tankönyvekért. A Könyvtárellátó a Magyar Postával keresi a megoldást, hogy ez ne így legyen.
Vágólapra másolva!

A Magyar Posta és a tankönyvek központi terjesztését lebonyolító Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) keresi a megoldást, hogy ne csak 19 városban lehessen fizetni iskolakezdési utalvánnyal a tankönyvekért - írta a Világgazdaság.

Arany Tamás, a Kello igazgatója a lapnak elmondta, hogy a korábbi évekkel ellentétben a szülők több módon is fizethetnek a könyvekért, átutalással, postai csekken vagy utalvánnyal, míg korábban ezt csak készpénzben tehették az iskolákban. A fizetés határideje augusztus 15.

Az igazgató szerint jelentős újdonság, hogy egységesen szállítják ki a tankönyveket. Így mindenki időben kapja meg azokat, nem lesznek késések elszámolási viták miatt, amelyekbe korábban az iskolák, az önkormányzatok, vagy a terjesztők keveredtek.

Korábban megírtuk, hogy megyénként összesen egyetlen postán lehet iskolakezdési utalvánnyal fizetni a tankönyvekért. Sok családnak emiatt több száz kilométert kell majd utaznia a saját költségén.