Már jövő tavasszal bevetik az új sebességmérőket

Vágólapra másolva!
A belügyminiszter döntött úgy, hogy az eredeti határidőnél korábban el kell kezdeni a berendezések telepítését. Az újfajta traffipaxok nem csak sebességet mérnek, hanem több más szabálysértést is képesek dokumentálni.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az idén 165 mobil sebességmérő, jövő április végéig pedig legalább 300, legfeljebb 365 fix telepítésű komplex közlekedési ellenőrzési pont beszerzését tervezi.

A Népszabadság információi szerint az eredeti, 2015. márciusi céldátum helyett már jövő tavasszal munkába áll több mint ötszáz modern sebességmérő. A lap forrásai szerint Pintér Sándor belügyminiszter döntése volt, hogy az eredeti határidőnél korábban el kell kezdeni a berendezések telepítését.

Uniós források felhasználásával a kormány 12,5 milliárd forintot költ a többfunkciós sebességmérők beszerzésére - írta a lap. Az újfajta traffipaxok nem csak sebességet mérnek. Nagy felbontású kameráik több más szabálysértést is képesek dokumentálni, mint például a szabálytalan sávváltást, a leállósáv jogszerűtlen használatát, a tiloson való áthajtást, a biztonsági öv használatának elmulasztását. A projekt 2015. március 31-én zárul.