A klímán spórolnak a buszsofőrök

Vágólapra másolva!
Havi több ezer forintot is lecsíphetnek a BKV-s sofőrök az üzemanyagpénzből, ha spórolósan vezetnek és a klímát sem kapcsolják be - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Több ezer forintot lecsíphetnek maguknak a buszsofőrök azzal, hogy nem kapcsolják be a klímát - írja a szerdai Blikk. "Ha az ember spórolosan vezet, havi több ezer forint üzemanyagpénzt is zsebre vághat, ha klíma nélkül megy, ezt megtoldhatja még pár ezer forinttal - mondták BKV-s dolgozók a lapnak.

A BKV szakszervezeti vezetője a Blikknek azt mondta: a sofőrök meghatározott fogyasztási normával dolgoznak. Ha ennél kevesebbet fogyaszt a buszuk, a megspórolt üzemanyag árának egy részét megkapják. Jó esetben, ez akár 16 ezer forint is lehet.

A VT Transman szóvivője, Borsos Eszter szerint a megfelelő vezetési technikával több üzemanyagot lehet megspórolni, mint a légkondi kikapcsolásával. Ha kiderül, hogy valamelyik sofőr kikapcsolta klímát, azért büntetés jár.