Nem hatékony az áldozatsegítő szolgálat

Vágólapra másolva!
A súlyos bűncselekmények áldozatainak csupán négy százaléka fordul az áldozatsegítő szolgálathoz. Kevés a szakember, nincs mód pszichológusok alkalmazására, és nem elég hatékony a rendszer irányítása – az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a bűncselekmények sértettjeit segítő rendszert vizsgálta.
Vágólapra másolva!

Évente több mint 200 ezer ember ellen követnek el a testi, illetve lelki egészségét vagy tulajdonhoz való jogát sértő bűncselekményt. Szabó Máté alapjogi biztos azt vizsgálta, hogy az állam milyen módon járul hozzá a jogtalan támadások következményeinek enyhítéséhez.

Megállapította, hogy a rendőrség – jogszabályi kötelezettsége ellenére – nem vagy nem megfelelően tájékoztat az állami támogatás lehetőségeiről. Ez magyarázhatja, hogy a szolgálattól csak a rászoruló sértettek kilenc százaléka, a súlyos bűncselekmények áldozatainak csupán négy százaléka kér támogatást.

A vizsgálat szerint a megyeszékhelyeken kívül csak nagy nehézségek árán lehet hozzájutni a támogatásokhoz, ez pedig közvetlenül veszélyezteti az áldozatok esélyegyenlőségének követelményét. Szabó Máté szerint a szolgálat működésének hatékonyságát – az áldozatok megfelelő színvonalú támogatását – több körülmény rontja. Csökkent a szakemberek létszáma, hiányzik a megfelelő képzésük, a szakmai irányítást leválasztották a területi szolgálatokról, és nem megfelelő a rendszer szervezeti tagolása sem.

Bár a jogszabályok lehetővé teszik, a szolgálatnak nincs módja pszichológusokat alkalmazni, mert erre a költségvetéséből nem telik – írja jelentésében az ombudsman.

Az áldozatnak a büntetőeljárás nyomozati szakaszában nincs lehetősége igénybe venni az állam által támogatott pártfogó ügyvédi képviseletet. Az ombudsman szerint a tisztességes eljárás követelményének jegyében elvárható, hogy a – jogban járatlan, traumán átesett – áldozatot az állam segítse hozzá érdekeinek, jogainak érvényesítéséhez és ahhoz, hogy eleget tegyen a kötelezettségeinek.

Az ombudsman a megállapításait megküldte a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, az országos rendőrfőkapitánynak, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnökének, és a vizsgálatban feltárt problémák orvoslását kérte tőlük.