A szervezők aggódnak a helyzet miatt

Vágólapra másolva!
A sárbogárdi rendőrkapitány a május hatodikán elindított engedélyeztetési procedúra határideje lejártának napján, augusztus másodikán, pénteken a rendezvény biztosítási tervének hiányosságaira hivatkozva olyan szakhatósági állásfoglalást hozott, mely szerint a fesztivál megtartását nem támogatja - áll az ozorai fesztivál szervezőinek állásfoglalásában.
Vágólapra másolva!

A tavaly szeptember óta folyamatosan a fesztivál előkészítésén dolgozó szervezőség és a tömegrendezvények biztosításában évtizedes tapasztalattal rendelkező VALTON Security Kft. értetlenül áll a helyzet előtt, ugyanis a korábban több alkalommal és az elmúlt napokban utolsó körben megejtett terepbejárások folyamán a szakhatóságok, az ÁNTSZ, az Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Hivatal, a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Sárbogárdi Rendőrkapitányság a többszörös hiánypótlások után mindent rendben találtak.

A hírt a terület tulajdonosa a jegyzői hivatalban tudta meg, amikor pénteken délután élt iratbetekintési jogával.

Bár az egész évi befektetett munka és tőke korántsem elhanyagolható veszteség, a szervezőség jelenleg a döntés nyomán várhatóan kialakuló helyzet miatt aggódik leginkább.

Kétségesnek tartják ugyanis, hogy a világ több mint félszáz országából – többek közt Angliából, Németországból, Új-Zélandról, Portugáliából, Oroszországból, Dél-Afrikából, Mongóliából, Japánból, Brazíliából, Franciaországból, Hondurasból, Indiából, Mexikóból, Kambodzsából, Spanyolországból – évről-évre idesereglő, a már napok, hetek óta Magyarországon turistáskodó fesztivállátogatók mire számíthatnak a zárt kapuk előtt.

Felmerül a kérdés - fogalmaz az Origóhoz eljuttatott állásfoglalás - hogy a legközelebbi, ezer fő lélekszámú Igar infrastruktúrája alkalmas-e az elkövetkező napokban hazánkba érkező tízezres nagyságrendű tömeg kiszolgálására?

Az érkezők nagy része ugyanis egy hálózsákkal és sátorral érkezik az összejövetelre.